a kommunikáció fennállását az idegen egyedek között. A továbbiakban bátran koncentrálhatott arra a kérdésre, hogy vajon milyen módon érintkeznek egymással.

Ken meglepetésére végül Barbara is belefolyt a beszélgetésbe, igaz, csak azt emelte ki, hogy az ötödik idegen – az „α-hím”, ahogy ő fogalmazott – milyen jóképű. Ez Kennek egyáltalán nem tetszett, a csapat többi női tagja viszont jól szórakozott rajta, és hosszan elemezték a részleteket.

Régóta nem beszélgettek ilyen sokáig. Ken úgy érezte, ez az alkalom sokat javított a csapatszellemen és a morálon is, annak ellenére, hogy Dani egyáltalán nem jelent meg, sem a megbeszélés elején, sem közben, s mikor érte mentek, akkor sem találták a lakrészében.

Talán a felfokozott, jó hangulatnak volt köszönhető, hogy este Ken úgy döntött, beszél Barbarával. Hiába ment azonban át a lány szállásához, az ajtót zárva találta, és a jelzéseire sem reagált senki. Némiképp letörve ment vissza a saját birodalmába, ahol hosszan merengett azon, merre járhat Barbara. Többször felvetődött benne, hogy üzenetet küld a mokomjára, de mindannyiszor visszariadt az ötlettől – egyrészt azért, mert tudta, minden üzenetet központilag rögzítenek és elemeznek, másrészt azért mert valójában fogalma sem volt, mit is üzenhetne a lánynak. Szóban minden olyan egyszerű lenne, gondolta. Végül az estéjét a biztonsági felvételek újrajátszásával töltötte. Elmélázva nézte az öt együtt mozgó alakot, aztán azt, ahogy a tárgyalóasztal mellett üldögélnek, s ahogy távoznak. Ahogy lejárt a felvétel, automatikusan újraindította, de valójában nem is figyelt a képekre – a hangot pedig már az első lejátszás előtt kikapcsolta. A gondolatai teljesen máshol jártak.

Éjjel ismét rémálmai voltak: a vörös rákok visszatértek, s velük a tűz is, ami elemésztette a Cobalt lakóit. Hajnalban, csatakosra izzadva riadt fel, és azon gondolkodott, vajon az álmai nem valami figyelmen kívül hagyott, ám nagyon is valós veszélyre próbálják-e figyelmeztetni. Hiába üldögélt azonban éberen reggelig, semmiféle értelmes magyarázatot nem talált.

A hatodik nap egyetlen igazán érdekes, a korábbi menetrendtől eltérő eseménye a hatodik idegen elküldése volt: ahogy várták ugyanis, valóban hatan érkeztek volna a napi tárgyalásra. A plusz fő a már ismert formáció előtt sétált, és ugyanolyan véletlenszerű mozgása volt, mint az első nap az első idegennek. Amikor beértek a terembe, Chaplain állva fogadta őket. Határozottan megrázta a fejét és azt mondta:

– Nem!

Ujjával sorra az idegenekre bökött, miközben mutatta a számokat:

– Egy, kettő, három, négy, öt. Ennyi elég, nem lehet több!

A hatodikhoz fordulva, karjait keresztezve és szétnyitva, tiltó mozdulatot tett. Mindenki remélte, hogy ez elég egyértelmű lesz, bár a gyakorlati megvalósítás még Chaplainben is keltett némi kétséget.

Az idegenek mereven nézték Chaplaint. Úgy tűnt, egy hosszú percre megfagyott a levegő. Aztán a hatodik idegen szó nélkül megfordult, és ahogy jött, visszasétált a komphoz. Hamarosan eltűnt az ajtó mögött. A többiek úgy ültek le az asztalhoz, mintha semmi nem történt volna. Az „ötfős szabályt” sem másnap sem a későbbiekben nem sértették meg.

A kapcsolatfelvétel rendben haladt tovább.