Chaplain jobb ötlet híján megismételte a folyamatot, de az idegen ugyanúgy reagált.
A harmadik kísérlet sem hozott több eredményt.
– A francba, hát ennyire bonyolult ennek a szerencsétlennek ez a kérdés? – kezdte elveszteni a türelmét a tábornok. – Igazán küldhettek volna valami értelmesebb közvetítőt!
Nolee szinte sértetten kapta föl a fejét.
– Semmi okunk feltételezni, hogy ők is hanggal kommunikálnak – szögezte le tőle szokatlan határozottsággal. – Már az is szép, hogy egyáltalán hajlandó volt megszólalni. Túlzás azt várni, hogy mindjárt értse is, mit csinál.
A tábornok csodálkozva nézett a lányra, de nem válaszolt. Inkább a mikrofonhoz fordult.
– OK, Chaplain, akkor tanítsa meg neki, hogy kicsoda!
Chaplain újra magára mutatott és elmondta:
– Ember. – Aztán az idegenre bökött és hozzátette: – Idegen.
Mielőtt a másik reagálhatott volna rá, gyorsan elismételte még egyszer. Kint a tábornok elhúzta a száját.
– Nem tudott volna nekik valami egyszerűbb vagy viccesebb nevet adni? Kuka, balek, arc, akármi, amit könnyű kimondani, és nem ilyen fárasztóan hivatalos…
Most már nem csak Nolee-n látszott a felháborodás, de Indrán, Barbarán és Magnuson is. Kent is mélyen sértette az a lekezelő hozzáállás, amit a tábornok sugárzott.
– Ez egy történelmi projekt, amelynek minden mozzanatát dokumentáljuk – szólalt meg Ken, hogy megelőzze az esetleges újabb konfliktust. – Gondolom, ön sem olvasná később szívesen, hogy nem adtuk meg a látogatóknak a kellő tiszteletet.
– Én meg remélem, hogy élvezettel fogja olvasni azokat a részeket, amelyek a maga embereinek az alkalmatlanságát mutatják! – förmedt rá a tábornok.
Ken jobbnak látta nem válaszolni.
Odabent közben az idegen figyelmesen meghallgatta Chaplaint, majd némi várakozás után felé bökött és azt mondta:
– E-mber…
Aztán várt egy kicsit, és lassan óvatosan maga felé emelte a kezét, és halkan így szólt:
– I-di-gee…
– Jó! – bólogatott Chaplain. Újra rábökött és megismételte.
– Idegen.
A másik magára mutatott.
– I-de-geen…
Chaplain bólogatott, aztán leengedte mindkét kezét. Az idegen utánozta. Egy rövid szünet után Chaplain magára bökött, de nem szólt. Az idegen várt egy kicsit, aztán felé nyúlt és azt mondta:
– E-mber…
Chaplain szó nélkül az idegen felé bökött. Ő ismét várt, aztán magára mutatott és közölte:
– I-de-geen…
– Jó – bólogatott Chaplain.
– Jou… – bólogatott az idegen.
– Mit jó, remek – szólt bele a mikrofonba a tábornok elégedetten. – Mára elég is ennyi. Chaplain, értesse meg vele, hogy lejárt az idő, és holnap folytatjuk! Addig menjen vissza a hajójára!
Bár ettől megint mindenki megütközve nézett a tábornokra, Chaplainen nem látszott, hogy csodálkozna, vagy zavarba jött volna. Egy ideig csak állt leengedett karokkal, aztán nagyon lassan és óvatosan a hátán viselt tárolóhoz nyúlt, és kivett belőle egy speciális órát. Előre nyújtotta és megmutatta. Az idegen figyelmesen nézte, de nem reagált rá. Chaplain vett egy nagy levegőt, és megnyomott egy gombot a szerkezeten. Ettől az óra mutatói megmozdultak: