Szó nélkül nézték végig, ahogy az idegen megteszi az utolsó métereket.

Végül megérkezett, ez az ajtó is halkan becsúszott a falba, s a két küldött ott állt egymással szemben.

– Most vigyázzon! – lehelte Tamara a mikrofonba.

Az idegen most nem várt az ajtó előtt, hanem azonnal megindult, és az előző tempóját tartva belépett a Tárgyalóterembe. Körülbelül három méterre a várakozó Chaplaintől megállt. Egy percig mozdulatlanul állt, a karját maga előtt tartva, aztán a jobbjával ismét a bal csuklójához nyúlt. Mikor elvette a kezét, a bal csuklóján egy narancssárga fény világított. Hamarosan ez is lassan villogni kezdett, ugyanúgy, mint a komp ajtajánál látott fény.

A következő, hosszú percek ismét tökéletes mozdulatlanságban teltek. Az idegen nem mozdult, és Chaplain is tökéletes szobor benyomását keltette. Csak a fény pislogott lassan, egykedvűen.

Egy örökkévalóság után a narancssárga villogás megszűnt, majd hirtelen zöldre váltott.

Néhány szívdobbanásnyi ideig – Ken képtelen lett volna akkor és ott másban számolni – semmi nem történt, aztán az idegen lassan felemelte a jobbját és megnyomott egy gombot a védőruhája mellkasán, közvetlenül a sisak illesztése alatt.

A sisak halk szisszenéssel felnyílt és hátra csukódott a fej mögé.

A ruhában minden kétséget kizáróan egy ember volt: rövid, sötét haja és kék szeme volt, a bőre pedig fehér, amit enyhe, egészséges „űr-barnaság” színezett.

Mozdulatlan arccal, de határozott figyelemmel nézett Chaplainre.

– A rohadt életbe! – ez a megjegyzés Daniból szakadt ki. Megpördült a székével és vadul a tábornokra mered. – Mi ez, valami istenverte hadgyakorlat, mi?

Fölugrott és egyre hangosabban folytatta.

– Azt hiszi, ennyire hülyék vagyunk? Azt hiszi, bármeddig szórakozhat velünk?

– Fogja be a száját, Takács, és térjen vissza a munkához! – a tábornok szavait feszítette a düh.

– Nem fogom be! – emelte tovább a hangját Dani, és a széke karfájára csapott. – Rohadtul utálom, amikor a magafajta barmok hülyére vesznek, abban reménykedve…

A tábornok két határozott lépéssel Dani előtt termett. Egy villanásnyi mozdulattal hátracsavarta a karját, és ugyanazzal a lendülettel, fél kézzel a székébe lökte, hogy csak úgy nyekkent. Egy pillanattal később már az arcába hajolva sziszegte:

– Még egy szó, és szavamra mondom, személyesen likvidálom, itt és most. Értve vagyok?

Dani úgy nézett fel, mint akit hirtelen nyakon öntöttek egy vödör hideg vízzel. Tágra nyílt szemmel, de hang nélkül fordult vissza a konzoljai felé. A tábornok ellépett mellőle és Ken felé fordult. Mielőtt azonban megszólalhatott volna, Tamara megelőzte.

– Karel, tökéletesen utánozza le a mozdulatot, és nyissa ki a sisakját! Ügyeljen a pókerarcra!

A feszültség azonnal enyhült, ahogy a megfigyelők visszafordultak a Tárgyalóteremben zajló eseményekhez.

Tamara egy pillantást vetett egy kisebb kijelzőre, és hozzátette.

– Az idegen ugyanúgy szén-dioxidot és vizet lélegzik ki, mint mi, nagyjából hasonló arányban. A gyorstesztek szerint a közös légtérrel nem teszi ki magát veszélynek.

Chaplain nem válaszolt, hanem lassan felemelte a jobb kezét, és ő is kinyitotta a sisakját.

Tamara előre dőlve, feszülten figyelte, milyen reakciót vált ki az idegenből egy emberi arc megjelenése. Semmilyet: továbbra is közömbös arccal és rezzenéstelen tekintettel nézett Chaplainre.

Tamara csodálkozva hátradőlt.

– Ennek a fickónak kötélből vannak az idegei – állapította meg. Összevont szemöldökkel gondolkodott, miközben a hátsó falnál ömleni kezdtek az adatok.

– Szén alapú életforma. A spektroszkópos vizsgálat alapján az anyagi összetevői… Mérhető hőmérséklete…. Az arcarányok elemzésének eredménye…

– Na és most? – tette föl a kérdést kurtán a tábornok.