– Alkalmas a feladatra – felelte röviden Chaval. – Bár, mint minden művész, Chaplain is meglehetősen exhibicionista, és ráadásul erős egyéniség is, ami mindenképpen jó adag kiszámíthatatlanságot jelent, elég stabil ahhoz, hogy pszichésen elbírja a feladat súlyát.

– Azért itt nem csak a feladat súlyát kell elviselni – figyelmeztetett Minabongo. – Nem tudhatjuk, hogy a találkozás kapcsán mivel kell szembesülnie.

– Ez igaz – értett egyet Chaval. – De ez olyan kockázat, amire nem lehet felkészülni, mivel nem ismerjük. Ilyen szempontból mindegy, kit küldünk, az extrém helyzetekben úgyis mindenki kiszámíthatatlanul viselkedik. Azok megoldására más forgatókönyv kell, valamiféle csapatmunka. De Chaplain arra a feladatra, amire reményünk szerint idehoznánk, alkalmas.

– Rendben – mondta a konzul és előredőlt. – Van-e valakinek ellenvéleménye? Tud-e valaki bármi olyat, ami kizárná Chaplaint a feladatból?

Körbenézett, de senki nem szólt. A tábornokhoz fordult.

– Intézkedjen, hogy a jelöltet haladéktalanul hozzák a bázisra!

– De uram, biztos, hogy ő a legmegfelelőbb személy? Egyetlen alternatívát sem vizsgáltunk meg – próbálkozott a tábornok.

– Tábornok, most nem a legmegfelelőbb jelöltet kerestük, hanem egy megfelelőt – vágta el a vitát a konzul. – Intézkedjen!

Baevere biccentett. Intett Connors ezredesnek, aki azonnal felugrott és szó nélkül kiment.

A konzul várt egy percet, aztán folytatta.

– A komp méreteinek megfelelően alakítsák át a leszállópályát! Épüljön fel a dokkolófolyosó és a mostani döntéseknek megfelelő tárgyalóterem!

A tábornok egyetértően bólogatott. A konzul most a szakértőkhöz fordult.

– Készítsék el az elkövetkező időszakra a csoportok ügyeleti rendjét! Azt szeretném, ha az ügyelő csoportok száma a korábbiakhoz képest megduplázódna.

Váratlanul Kenre nézett és azt mondta:

– Stiller hadnagy csoportját hagyják ki az ügyeleti rendből, viszont ők álljanak folyamatosan készenlétben! Ragaszkodom hozzá, hogy önök teljesítsenek szolgálatot az I. számú Megfigyelőhelyen, amikor a konkrét találkozás megtörténik.

Ken megzavarodva nézett.

– Az melyik? – bukott ki belőle a kérdés, bár maga is érezte, hogy ebben a helyzetben ez a legkevésbé fontos részlet.

– Közvetlenül a Tárgyalóterem mellett – vetette oda kurtán a tábornok. – Az egyetlen hely, ahonnan direkt vizuális megfigyelésre lesz lehetőség. Ott leszek én is.

– Remek – morogta halkan Ken, aztán a konzulhoz fordult. – Miért pont mi?

– Bízom magában – felelte a konzul rövid hallgatás után. A szája sarkában mintha mosoly bujkált volna, de Ken nem merte ezt elhinni.

A megbeszélés ezzel lényegében véget ért.

Ken visszament a szállásra, összehívta a csapatot – sikerült még Tamarát is kiimádkoznia a szobájából – és röviden tájékoztatta őket az események alakulásáról. Amikor elmondta, hogy ők lesznek az első számú megfigyelőcsoport, általános izgalom lett úrrá rajtuk – igaz, mindenki másként értelmezte a kiválasztottságot. Dani arca mélységes gyanakvást tükrözött. Tamara, bár továbbra is igyekezett megőrizni a kívülállóságát, határozottan „na-ugye-én-megmondtam” hangulatot árasztott. Indra meglehetősen aggodalmasnak tűnt, mint aki túl soknak tartja a feladatot. Zou ezzel szemben határozottan elégedettnek látszott, láthatóan örült, hogy tűzközelből vehet részt a további eseményekben. Nolee őszinte csodálattal nézett Kenre, mintha nyilvánvalóan az ő érdeme lenne ez a nagy kitüntetés. Magnus egyszerre látszott nagyon lelkesnek és aggasztóan idegesnek. Barbara pedig? Ken nem mert volna megesküdni rá, de úgy látta, mint aki ingadozik, az őszinte öröm és az irigység között. De Barbaránál ezt sohasem lehet tudni.