– Hát… – Dani az állát ütögette –, már a hajónál is meglehetősen furcsa volt, hogy miért hasonlít ennyire egy Explorerre. Ez a komp meg megszólalásig olyan, mint a Szolgálat szabvány leszállóegységei. Mekkora a valószínűsége annak, hogy véletlenül lesznek a dolgok pont egyformák? Nem stimmel ez nekem.

– Ez tényleg furcsa – nézett rá Ken elgondolkodva. Aztán vállon veregette és hozzátette: – De biztos találunk rá majd ésszerű magyarázatot. Most sajnos mennem kell.

A bizottság ülésén aztán végignézhette részletesen a komp leválását. Az eseményt Daisuke Hoshimoto hosszas magyarázattal fűszerezte, amiből Ken számára az volt a legérdekesebb, hogy a szakértő láthatóan ugyanolyan otthonosan eltájékozódott az idegen jármű eszközein és működésén, mint egy emberi kompén. Ez mindenesetre Ken számára nyomatékot adott Dani szavainak.

Hoshimoto után Minabongo vette át a szót. Ő a kapcsolatfelvétellel kapcsolatos előkészületekről beszélt, miközben Liptowsky a háttérben helyeslően bólogatott. Minabongo szavaiból Ken azt vette ki, hogy leszűkítik a leszállásra rendelkezésre álló teret a komp méretéhez, és onnan külön dokkolófolyosót építenek egészen a Kapcsolatfelvételi Teremig. Ez határozottan egybevágott Tamara elképzeléseivel, bár sem megfigyelésről, sem tesztelésről nem hangzott el semmi.

Végezetül Minabongo vitára bocsátott néhány alternatívát a terem berendezéséről, illetve a fogadóbizottság összeállításáról. A javaslatai között az üres terem – terem tárgyalóasztallal és székekkel, fehér fal – zöld, vagy kék fal, nagy tükör – semmi tükör szerepelt, míg a bizottságról a Központi Számítógép kommunikációs modulja, egy férfi, egy pár, komplex csoport variációkat vetette fel. E kérdéseken persze hamar élénk vita alakult ki.

Ken érdeklődéssel hallgatta a véleményeket, érveket és ellenérveket, amíg váratlanul meg nem szólította a konzul:

– Önnek mi a véleménye, Stiller hadnagy?

Ken zavarba jött és ösztönösen válaszolt:

– Én az üres, fehér szobát és az egy férfi kommunikátort választanám.

A konzul bólintott, Ken pedig váratlanul elszégyellte magát.

– Hogy egész pontos legyek, ez nem az én önálló véleményem – vallotta be. – Konzultáltam a csoportom etológusával. A javaslatok tőle vannak, de én egyetértek velük.

A konzul derűs csodálkozással nézett rá és megkérdezte:

– Na és mondott még valami lényegeset az etológusa?

Ken lázasan gondolkodott, aztán bólintott:

– Igen, azt mondta, hogy mindenképpen vissza kell adnunk a kezdeményezést az idegeneknek, különben nem fog menni a kapcsolatfelvétel.

Már mindenki érdeklődve figyelte a beszélgetést. A konzul felvonta a szemöldökét.

– Miért? – kérdezte.

Ken meglehetősen kínban érezte magát. Igen, valami ilyesmit akart ő is kérdezni Tamarától.

– Valószínűleg azért, mert különben nem jutunk értelmezhető információhoz, uram – válaszolta végül.

A konzul ezen láthatóan eltöprengett. Minabongo és Liptowsky halkan egyeztetni kezdtek.

– Uram, számunkra ez elfogadható megoldás – mondta végül fennhangon Minabongo.

A konzul feléjük fordulva mérlegelte az elhangzottakat.

– Rendben – egyezett bele végül. – És ki lesz az a kiválasztott, akit kiállítunk az idegenek elé?

Ismét csönd lett a tárgyalóasztal körül.

– Hát – szólalt meg végül Minabongo –, olyan valakire van szükségünk, aki kommunikációban kiemelkedő, és nagyon rá tud hangolódni a hallgatóságára.

– Inkább olyanra, aki maximálisan fegyelmezett, tud uralkodni magán és szükség esetén esélye van a túlélésre – vetette ellene a tábornok.

Liptowsky ránézett, de csak annyit mondott: