– Látod a Szíriuszt? – kérdezte. – A pályája magasságából bármikor megmondja már egy tízéves gyerek is, melyik szélességi körön áll. Ha ezt összerakod az időeltolódással, máris meg tudod mondani, hogy hol is vagyunk pontosan. Elég, ha felidézel egy térképet. Vagy tudod mit?

Lázasan nyomkodni kezdte a mokomját, amíg egy térkép képe nem jelent meg rajta. Diadalmasan rábökött.

– Látod? Pont itt vagyunk, itt, a Golág-szigeten.

Ken biccentett.

– Ez azért nem akkora meglepetés. A Biztonsági Alapelvek szerint meghatározott sűrűséggel szükséges titkos katonai bázisokat létesíteni, s a Golág meglehetősen elterjedt fedőnév a kolóniákon.

– Ja. Az igaz – felelte Dani meghökkenten. – De akkor mi értelme volt szuper titkosan szállítani minket? Ennyi erővel jöhettünk volna menetrend szerinti járattal is.

– Nincs menetrend szerinti járat – vigyorgott Ken. – És ugyanennyi eséllyel lehetnénk más támaszponton is, nyilván ezért titkos.

Dani nekiindult a hegyoldalnak.

– Gyere, nézd meg, mi látszik fentről a bázisból! – intett vissza.

Megkerülték a csúcsot, és lenéztek a másik oldalán. Széles, beszakadt medence húzódott alattuk, talán négy-öt kilométer hosszan és két-három kilométer szélességben. A medencétől balra kopár hegység húzódott, ami elvágta a tengertől – ennek egyik csúcsát kerülték meg épp az imént. A másik oldalon töredezett, szabálytalan fennsíkot láttak beleveszni a horizont kékjébe. Életnek nyomát sehol sem látták – még egy kis mohát, moszatot, vagy egy nyavalyás madarat sem a fejük felett.

– Minden el van rejtve. Senki se mondaná meg, hogy egy teljes katonai komplexum van a lábunk alatt – mondta elégedetten Dani. – Na meg azok a bővítések, amik a projekthez kellettek, és amikre valószínűleg álmunkban sem gondolnánk. Na menjünk!

Miután Ken nem válaszolt, csak állt, megveregette a karját és elindult a kapu felé.

Ken csak nézte az alatta elterülő tájat, és maga sem tudta mire vár. Aztán a fennsík sziklái mögül kibukkant a nap, és a sugarai bearanyozták a komor köveket. Kent azonban nem a táj váratlan változása nyűgözte le. Az első sugarak fényénél meglátta, hogy Barbara is ott ül, alig néhány tucat méternyire tőle, egy nagyobb kő takarásában. Egyedül.

Ken állt még ott néhány szívdobbanásnyit, aztán óvatosan visszahúzódott, és igyekezett felzárkózni Dani mögé. Remélte, hogy az arca kellően közömbös maradt.

Amikor visszaértek, még mindig elég sok idő volt a munkakezdésig ahhoz, hogy Ken bezárkózhasson a szobájába. Megpróbálta elfoglalni magát valamivel, hogy ne kelljen Barbarára gondolnia. Mielőtt azonban nagyon elmerülhetett volna az ötleteiben a mokomja – és azzal együtt a személyes padja is – jelezni kezdett: sürgős üzenete érkezett. Leült a gép elé, és lehívta az érkezett adatokat. Az Analizáló és Elemző Bizottság rendes ülésére hívták, aznap reggel kilencre. Ezzel párhuzamosan törölték a saját szakcsoportjából. Ken értetlenkedve nézett, aztán automatikusan a bizottsági ülés mellékelt anyagait vette szemügyre. Elkedvetlenedve látta, hogy csupa biztonságpolitikai anyag érkezett. Nem sok kedve volt végigböngészni őket, viszont azt sem merte volna megkockáztatni, hogy saját hibájából felkészületlenül menjen oda. Végül is ez mégiscsak a projekt irányításának csúcsszerve volt. Máig képtelen volt megszokni, hogy ilyen magas helyekre, ennyi befolyásos ember közé hívják. Ráadásul, most már nem is csak a rendkívüli, de a rendes ülésre is – ötlött fel benne a felismerés. Egy percre eltöprengett rajta, hogy ez mit is jelenthet vajon az előmenetele szempontjából. Nem mert igazán belegondolni, inkább megnyitotta az adatokat, hogy felkészüljön.

Néhány perc után azon kapta magát, hogy bambán mered a monitorra, és fogalma sincs, tulajdonképpen mit is olvas. A biztonságpolitikai anyagok a legkevésbé sem érdekelték.