rendellenességet, szabálytalanságot, vagy akár javítani valót tapasztalnak, haladéktalanul kötelesek azt jelenteni. A jelentésbeli mulasztást ugyanolyan szigorúan ítéljük meg, mint a biztonsági előírások megsértését.
Egy pillanatra megállt, és rájuk meredt. Ken úgy érezte, zavaróan süt belőle az indulat.
– A legfontosabb viselkedésbeli szabály azonban az, hogy bár önök nem katonák, mégis feltétlen engedelmességgel tartoznak a bázis vezetőinek. Elvárom, hogy az utasításokat azonnal, és a képességeikből telő legmagasabb szinten elvégezzék. Ebben nem ismerek pardont.
A teremben riadt csend volt, a derültségnek emléke sem maradt. A tábornok érzékelte a hangulatváltozást, és ezzel láthatóan elégedett volt. Elfordult, és ismét fel-alá kezdett járkálni.
– A legfontosabb alapszabályok után térjünk rá a munkára! Önök ugyanis nem turista úton vannak: az egyetlen ok, amiért itt lehetnek, hogy dolgozni jöttek, méghozzá az emberiség hosszú évszázadok óta legfontosabb és legösszetettebb projektjén. Senki, még a legfelkészültebb szakértők és teamek sem tudják pontosan megmondani, hogy az elkövetkező hónapokban mi fog velünk történni. Ez a körülmény pedig azt kell, jelentse mindannyiuk számára, hogy a képességeik maximumát kell nyújtaniuk, sőt, még annál is többet, 120%-ot, napi 24 órán át, akármeddig, amíg a projektet sikeresen le nem zártuk. Nincs hiba, nincs lazítás, nincs „emberi tényező”, mert az a hazánk, az egész kolónia jövőjébe kerülhet. Csak tökéletes munka van.
Megállt és ahogy ismét végignézett rajtuk – némiképp talán lenézően is – hanyagul ropogtatni kezdte az ujjait.
– Mátrixstruktúrában fognak dolgozni. Ez azt jeleni, hogy délelőtt mindenki a szakmai felkészültségének megfelelő szakcsoportban dolgozik, délután pedig csoportmunka folyik majd. Így biztosítható, hogy minden csoport, illetve szakcsoport minden használható információt, ötletet a lehető leggyorsabban, ráadásul első kézből megkapjon. A szakmai munka minden reggel nyolckor kezdődik az e célra kialakított speciális laborokban, a csoportfoglalkozásokat minden team a maga munkatermében tartja, délután háromtól. Minden foglalkozásról biztonsági másolat készül, de valós idejű ellenőrzésre is van lehetőségünk, nyomatékkal javaslom tehát mindenkinek, hogy ne próbálja meg ellazsálni a munkát! A vezetőknek ezen felül, alkalmanként, kiemelt feladtuk is lesz. A további részletes, csoportra, illetve egyénre szóló instrukciókat a személyes padjukon keresztül kapják meg. A munkához szükséges adatokat, illetve kapacitásokat a Központi Számítógépről kérhetik le, természetesen olyan adatokat is, amelyeket valamiért nem bocsátottunk azonnal a rendelkezésükre. Ebben szabad kezet kapnak. Szigorúan tilos azonban az adatok, modellek, számítások, jegyzetek törlése, illetve külső adathordozóra mentése. A Bázison belül erre ugyanis nincs szükség, ki pedig, természetesen, nem vihetik. Akinél mentett adatokat találunk, az adathordozók elkobzásán felül igen szigorú büntetésre számíthat. Értelemszerűen, miután minden adat és elemzés a Központi Számítógépen keresztül hozzáférhető, nem kell a munkacsoportoknak jelentést írniuk, ugyanakkor minden nap végén kötelesek egy rövid összegzést készíteni az aznapi munkájukról, illetve annak eredményéről, kilátásairól. Mielőtt bárki ezen fennakadna, most jelzem, hogy a munkájuk folyamatosan katonai felhasználásra kerül, tehát nemcsak ellenőrizzük, de fel is használjuk az eredményeiket, ötleteiket. Természetesen, szükség esetén visszajelzést is adunk, de ez minden esetben szigorúan katonai döntés alapján történik majd. A végeredményről önöknek nem kell feltétlenül tudniuk. A munka kapcsán jó, ha önök is megjegyzik a biztonság legfőbb alapszabályát: élő kommunikáció felfelé és titoktartás minden más irányba. Titoktartás, titoktartás, titoktartás! Semmit nem mondhatnak el, amit itt látnak, vagy megtudnak! Ezt ne felejtsék el! Van valakinek kérdése?
A tábornok az asztalra támaszkodott és vadul nézett rájuk, mintha farkasszemet nézne egyszerre az egész hallgatósággal. Nyilvánvaló volt, hogy nem akar kérdést. Nem is jelentkezett senki.