– Az első meglepetést az előzetes pályaadatok okozták. A tárgy ugyanis szó szerint a semmiből került elő.

A kijelző felé intett, amelyen az irányba eső csillagközi tér háromdimenziós képe jelent meg, benne vörös pont jelölte az idegen tárgyat, és vékony, szaggatott, vörös vonalak ábrázolták a lehetséges útvonalait. Egyik sem vezetett még csillag közelébe sem, legalább kétszáz fényéven keresztül.

– Ez önmagában még nem jelentett volna meglepetést – folytatta a tábornok. – Csakhogy a tárgy nyílegyenesen felénk tart. Nem a rendszer csillaga felé, hanem a bolygó irányába. Ez már elég feltűnő, szerencsétlen véletlennek számítana, de ezzel még nincs vége a furcsaságoknak.

A kijelzőn közben eltűnt a tágas csillagtérkép, helyét a Monitorozási Szektor képe foglalta el. A tárgyat továbbra is vörös pont jelölte, de a vékony, szaggatott vonalak most a Cobalt jeléig nyúltak. A vörös pont környékén a vonalak egy szakaszon hirtelen megvastagodtak, és összefüggővé váltak. Kennek, ahogy nézte, leesett az álla. A tábornok észrevette, és helyeslően bólintott.

– Jól látják, és jól sejtik: az ábrán bejelöltük a tárgy által a mérés kezdete óta megtett utat. Nos, az elmúlt két hónapban 0,16 fényévet tett meg. Ez azt jelenti, hogy a sebessége megközelíti a fénysebességet, jóval gyorsabb, mint az emberiség által épített bármelyik űrhajó. Úgy gondolom, ez az egy tény önmagában is elegendő ahhoz, hogy biztosra vehessük, nem természetes eredetű tárgyról, hanem idegen űrhajóról van szó.

Ken hátradőlt a székében. Egyszerre érzett valami megmagyarázhatatlan elégtételt és döbbent hitetlenkedést. Eltartott egy ideig, amíg összeszedte magát: akkor tudatosult benne, hogy a többiek számára egyáltalán nem volt újdonság a hír. Az adatkártyákra pillantott és zavarában elszégyellte magát. Senki nem foglalkozott azonban vele, a tábornok is zavartalanul folytatta:

– Természetesen a hír jelentősége jóval meghaladja a kolónia döntési kompetenciáját. Ezért felvettük a kapcsolatot a Szövetségi Központtal, valamint a látogatás kapcsán elsőként érintett szektorok konzulátusaival. Az együttműködés keretében lehetőség nyílt arra, hogy komolyabb erőforrások felhasználásával vizsgálhassuk a behatoló objektumot magát. A vizsgálatok során igazolást nyert, hogy egy körülbelül két kilométer hosszú és fél kilométer széles tárgyról van szó, aminek a színképelemzés alapján különböző fémekből álló ötvözet az anyaga. Ez hétköznapi nyelvre lefordítva megint csak azt jelenti, hogy egy hajóval van dolgunk. Méghozzá szép naggyal: a méreteiből becsülve minimum 500 millió tonnás, de a tömege elérheti akár a 3 milliárdot is.

A konzul biccentett, s a tábornok – bár láthatóan szívesen folytatta volna még – meghajtotta a fejét és leült.

– Köszönöm, Shaq – mondta a konzul. Kihúzta magát, s az ujjait összefonva jelentőségteljesen nézett rájuk. – Nos, ahogy Baevere tábornoktól hallhattuk, bebizonyosodott, hogy egy hatalmas, idegen űrhajó közeledik az emberiség, és azon belül éppen a mi kolóniánk felé. Önök azért vannak ma itt, hogy megtaláljuk azokat a szempontokat, amelyek alapján a helyes cselekvési stratégiát ki tudjuk dolgozni. Hallgatom önöket, uraim!

A teremben jó időre csend lett. Aztán, mielőtt a katonák magukhoz ragadhatták volna a kezdeményezést, halkan megszólalt Bob Rise, az asztrofizikusok vezetője:

– Úgy vélem, bár a tábornok úr beszámolója nagyon meggyőző volt, a messzemenő következtetésekkel várnunk kéne még. Az adatok alapján valóban nem lehet kizárni, sőt, ha így önnek jobban tetszik – biccentett a tábornok felé – akár valószínűsíthető is, hogy egy űrhajóról van szó, azonban ez még távolról sem bizonyosság. Természetesen erős érvek szólnak mellette, de ne feledjük, erősek az ellene szóló érvek is. Kezdve mindjárt a tárgy sebességével és folytatva a pályájával. Nehezen elképzelhető ugyanis, hogy ilyen sebességet, illetve az ehhez tartozó gyorsulást bármilyen élő szervezet túlélne. És ugyanez vonatkozik a