A próba kedvéért újra a kép keretéhez nyúlt és újra összehúzta. Az ismét tágult: most középen egy sárga korong látszott, körülötte pedig kék pöttyök mozogtak, közülük az egyik mellett narancs pötty is világított.
Ken elégedetten bólintott. Nem hitte volna, hogy ennyire egyszerű lesz.
Az ujját óvatosan a narancssárga pöttyre tette, aztán a képernyőt érintve elhúzta a sárga korongig. Ott elengedte.
A műszerfalon azonnal egy sor sárga lámpa gyulladt fel, volt olyan is, ami villogni is kezdett.
Ken nem foglalkozott velük, csak a kerek kijelzőre koncentrált.
Annak a kerete is sárgára váltott és villogott. Ugyanakkor két kis kör is megjelent rajta: egy sárga és egy narancs.
Ken gyanította, hogy ez a parancs megerősítését, vagy elvetését jelentheti, de melyik, melyik?
Tudta, hogy nincs ideje hosszan elmélkedni a kérdésről. Szinte ösztönösen döntött: megérintette a narancssárga kört.
A kijelző megváltozott: visszatért a sárga kör a kék pöttyökkel, de most a narancssárga jeltől egy hajszálvékony narancssárga görbe húzódott egészen a sárga korongig.
Ken még egyszer átnézte a konzolokat. Látta, hogy a villogó fények többsége kialudt, viszont egy nagy sárga lámpa ragyogott kitartó fénnyel a sok műszer között.
Persze, továbbra sem értette, mi mit jelenthet, de igazából már nem is érdekelte.
Fürgén felpattant az ülésből és elindult kifelé. A bejáratnál megtorpant.
Vajon hogy reagálnak majd a kinti idegenek a megjelenésére?
Fegyverre lenne szüksége…
Hiába nézelődött azonban, sehol nem látott használható eszközt. Megpróbálta hát a kését rejtve, de a keze ügyében tartani.
Kilépett az ajtón és végigment a rövid járaton, egészen a széles folyosóig, ahol az idegenek hosszú sorban ültek korábban.
Most is ott voltak, de már távolról sem olyan fegyelmezett rendben, mint mikor érkezett. Egyesek mozdulatlanul, mereven bámultak maguk elé, mások kényszeresen matattak a billentyűzeteiken, megint mások felugráltak és céltalanul szaladgáltak fel-alá a szűk helyen, nem törődve azzal sem, ha összeütköztek.
Ken igyekezett minél gyorsabban elevickélni közöttük és kiérni a sötét folyosóra. Meglepte, mennyire nem törődött vele senki. Ahogy átért a termen, futásnak eredt. Elérte a meredek kaptatót, ahol a lendület jobban vihette magával, majd balra fordult, és hamarosan kiért a lépcsőkhöz, a nagy közlekedési térbe.
Ahogy elérte a lépcsőt és óvatosan haladni kezdett elfelé, zajt hallott maga fölül. Felnézett és megfagyott az ereiben a vér.
A két óriás, akik elől fölfelé jövet kitért, még mindig ott volt, s most merev, izzó tekintettel elindultak utána.
Pánikszerű gyorsasággal kezdett lefelé rohanni, de nem érzékelte, hogy az előnye nőne.
Meglepően gyorsan elérte a földszintet, de nem ért rá ennek örülni.
Már csak azért sem, mert a lent álló őrök is kiszúrták, és a bejáratok felől rohanni kezdtek felé.
Lélekszakadva futott a nyílás felé, amely felé a dokkokat sejtette. Tudta, hogy közben ütköznie kell egy óriás párral, de nem látott más megoldást.
Előtte a két őr megtorpant, s az egyik lekapta a hátáról a fegyvert.
Ken mindent beleadva nekiugrott és feldöntötte. Jobbjával előre döfött az óriás oldala felé, baljával elkapta a fegyver szíját, hogy kikapja az ellensége kezéből.
Az óriás a döféstől összecsuklott, a kezét azonban görcsösen ökölbe szorította. Ken, mint akit pórázon ragadtak nyaklott vissza és hatalmasat esett.
Egy pillanatra kiszaladt belőle a szusz. Nem volt idő azonban magát sajnálni, azonnal oldalra hengeredett és felpattant.