Az ezredes végül elbújt egy biztosnak tűnő rejtekhelyre, abban a reményben, hogy így az idegenek mögé kerülhet és lehetősége lesz valamiféle akcióra.

A terembe lépő idegenek azonban azonnal felfedezték és mire feleszmélt volna, végeztek is vele.

6.

Ken hosszú ideig feküdt a hátán a sötétben, és mozdulni sem mert. Józan ésszel tudta, hogy az idegenek elmentek, mégis rettegett, hogy megmoccan, és azonnal lecsap rá a zöld tűz. Lassan tudatosult benne, hogy Barbarát rézsút tartja a hasán – beléhasított a rémület, hogy akarva-akaratlanul a lány halálát okozta.

Óvatosan elfordult hát, és a lány testét a lehető leggyöngédebben a hátára gördítette a padlóra. Fölé hajolt, hátha érzékel valami életjelet.

Megdöbbenve tapasztalta, hogy Barbara lélegzik.

Életben van! – a megkönnyebbülés, mint enyhe áramütés, szaladt végig a tagjain, hogy aztán ólmos fáradtság lepje meg. Felült a lány mellett, az arcát a kezébe temette, és lassan átdörzsölte a szemét, a homlokát, halántékát.

Hamarosan összeszedte magát és gondolkodni kezdett.

Ösztönösen a csuklójához nyúlt, hogy a mokomjával némi fényt csináljon, de az persze nem volt a helyén. Óvatosan, imbolyogva feltápászkodott hát, és a falhoz araszolt, ahhoz a részhez, ahol az ágyak feje volt eredetileg.

Végigtapogatta a hűvös felületet, amíg meg nem találta a beépített olvasólámpa kapcsolóját. Magában halkan fohászkodva megnyomta a gombot.

Rövid pislogás után felgyulladt a fény.

Ken kábán pislogva nézett körül.

Még a rettegés közepette sem gondolta volna, hogy ekkora pusztítást talál majd. A bútorok felborogatva, jórészt összetörve hevertek, az eszközök szétszórva terítették be a padlót, s gyakorlatilag mindent üvegcserép borított.

Csak egy pillanatig nézelődött azonban, máris visszafordult Barbarához. Tanácstalan volt, mit tehetne – mit kellene tennie érte.

Ahogy jobban megvizsgálta – a törések miatt aggódott leginkább – meglepve tapasztalta, hogy a lány testét vastag védőkötés borítja, amiben jellegzetes merevítők voltak. Nyilvánvaló volt, hogy az ágy felborulásakor sem üthette meg magát komolyan.

Ken egy pillanatig értetlenül bámult maga elé, aztán leesett neki. Barbarát előkészítették a szállításhoz.

De akkor miért nem vitték el?

A falba épített konzolhoz lépett. Egy percet vívódott csak, aztán győzött a kíváncsisága. Bekapcsolta a gépet. Megvárta, míg feláll a rendszer – elővigyázatosságból csak a lokális kapcsolatot engedélyezte, a központi hálózatot nem – aztán lekérte Barbara kezelésének adatait. Amikor meglátta, nem akart hinni a szemének.

Barbara szállítását a tábornok személyesen tiltotta meg.

Csak állt, mint akit fejbe vertek. Aztán kényszerítette magát, hogy másra gondoljon, hátha így le tudja gyűrni magában azt a gyűlöletet, ami fojtogatta.

Lekérte a lány egészségügyi adatait, aztán, miután hiába nézegette őket, a magyarázatukat is. Hamar arra a megállapításra jutott, hogy Barbara tulajdonképpen szépen gyógyul, a fizikai sérülései lassan regenerálódnak, az életfunkciói stabilak és normálisak – éppen csak nincs öntudatánál, amire nincs megnyugtató magyarázat.

Lepillantott a lány arcára. Egyszerre érzett mély szeretetet és teljes tanácstalanságot.

Felkapta a fejét, amikor zajt vélt hallani a folyosó felől. Rövid habozás után a bejárathoz settenkedett és óvatosan kikémlelt.

Semmit sem látott, odakint tökéletes volt a sötétség.