– Milyen termek ezek? – kérdezte a konzul rekedten.

– Üresek – felelte az ezredes önelégülten. – Előre kiürítettük őket.

A konzul bólintott, a tábornok meg türelmetlenül dobolt az ujjaival.

– Mi lenne, ha egy lángszórós kommandót beküldenénk az alagutakba? – vetette fel agresszíven.

Az ezredes és a konzul egyszerre rázta meg a fejét.

– Fogalmunk sincs, mi van odabent – érvelt Connors. – Annyi az ismeretlen tényező, hogy gyakorlatilag a biztos halálba küldenénk őket.

– Talán – nézett rá meredten Baevere. – Viszont egy ilyen akcióval visszavehetnénk a kezdeményezést és megelőzhetnénk egy újabb támadást. És esélyünk lenne eljutni a bázisukig.

Az ezredes elgondolkodva ráncolta a homlokát. Nyoma sem volt rajta a feljebbvalónak kijáró tiszteletből. Vett egy nagy levegőt és felemelte az ujját.

– Újra jönnek – jött a kiáltás azonban, mielőtt megszólalhatott volna. Egy pillanatig még a tábornokra nézett, aztán elfordult a monitorok felé.

– Ahogy vártuk – állapította meg elégedetten. – A 12, 13, 14. ponton. Tartóztassák fel őket, míg megtelnek a termek!

Ken nem hitte, hogy ennyire egyszerű dolguk lesz, és igaza volt.

– Újabb behatolók a 2. törmelékrétegén keresztül! – hallatszott az elemzők felől.

– Meg a 3. ponton – tette hozzá valaki.

– Meg a 4.-en!

Erre már az ezredes is elkomorult. Átment egy másik kijelzőhöz, hogy jobban lássa, mi történik.

– A bal szárnnyal könnyen elbírunk – közölte. – Ez azonban nehezebb dió.

Villámgyorsan gépelt az egyik billentyűzeten, és nézte a feltűnő adatokat.

– Erősítést a 2. ponthoz! – mondta végül. – A 3, és 4. pont még jól védhető.

A konzulra pillantott.

– A 2. pont kritikus – ismerte be. – Ha ott nem tudjuk visszaverni őket, eljutnak a 7. csomóponthoz, ahonnan már nehéz lenne megállítani őket.

A konzul nem felelt, sőt, a tábornok is hallgatott.

– A 4. pont tiszta – jelentették az elemzők.

– A 3. pont is – tették hozzá.

A 3. pontról váratlanul eltűntek az adatok. A védők jeleiből is jó pár megszűnt, a helyüket a már jól ismert figyelmeztető háromszögek vették át.

– Ó, a francba! – káromkodott az ezredes. – Tűz! Újra tűz!

Nem látták, a védők vajon akcióba léptek-e, csak azt, hogy sorra tűntek el a kijelzőről.

– Vissza! – ordította most már Connors. – Azonnal vissza! Zárják le a szint folyosóit!

A kijelzőn feltűntek a nagy zárókapuk jelei, ahogy sorra becsukódtak – hogy aztán sorra meg is szűnjenek, ahogy az adás is a folyosókról végig.

Az ezredes a konzolra támaszkodva feszülten figyelt.

– Mindhárom szinten visszavonuló a 7. 8. 9. csomóponthoz! – adta ki az utasítást végül.

– Be kell robbantanunk az átjárókat, másként nem tudjuk megvédeni őket – fordult a konzul és a tábornok felé.

– Akkor végig ki kell üríteni a bázis északi szárnyát – vetette ellene a tábornok és ellenségesen szegezte előre a homlokát. – Mi mindent kéne evakuálni?

– Végleg elveszítjük a kémiai labort, néhány elemző helyiséget és egy sor szálláskörzetet – pillantott a képernyőre az ezredes –, illetve a 7. csomópont miatt veszélybe kerül a Kórházi Szárny is. De annyi időnk van, onnan kihozzuk, akit érdemes.

Ken úgy érezte, megfagy a vér az ereiben. A Kórházi Szárny? Akit érdemes?…

– De uram… – emelkedett fel önkéntelenül.