Kérdőn nézett a beosztottjára.
– Szinte biztos, hogy a bázist rövid időn belül újabb támadás éri – mondta Connors. – Nem lenne szükséges először a bázis védelméről gondoskodni?
A tábornok tekintete elsötétedett.
– Ezt a feladatot magára bízom – felelte bosszúsan.
Connors tisztelgett és visszalépett a saját székéhez. A tábornok csak egy pillanatig nézett utána, aztán visszafordult a támadás előkészítéséhez.
Ezzel szemben Ken inkább az ezredest figyelte: sokkal jobban érdekelte, hogy miként oldják meg a saját biztonságukat, mint hogy sikerül-e végre kárt tenni az idegenekben.
Az ezredes maga köré hívott néhány tisztet. Kivetítette a bázis három dimenziós képét és azon mutogatva magyarázott valamit – Ken megítélése szerint a várható támadási pontokat elemezte. Ezzel ugyan egyetértett, de sokkal inkább az érdekelte volna, az ezredes milyen eszközökkel gondolta megállíthatónak az idegeneket. Az eddig használt fegyverek nyilvánvalóan elégtelenek voltak.
Az ezredes halkan tapsolt, a tisztek pedig tisztelegtek, aztán kisiettek a teremből.
Connors visszafordult a konzoljához és elkezdte átrendezni a kijelzőket, hogy a számára fontos információkat könnyebben elérje.
Ken nem bírta tovább és csendben odasomfordált.
– Elnézést – kezdte halkan. Zavarában lesütötte a szemét, aztán egyenesen az ezredesre nézett. – Elárulná, milyen eszközzel reméli, hogy megállíthatja őket?
Connors egy pillanatra csodálkozva nézett rá. Mielőtt azonban felvette volna a szokott arrogáns, lenéző arckifejezést, megenyhült.
– Tűzzel – vetette oda, és elfordult, hogy intézze tovább a dolgát.
Ken visszaült a helyére. Annyira elmerült a gondolataiban, hogy azt is csak futólag konstatálta, hogy a konzul is az ezredest, illetve az ő érdeklődését követte figyelemmel.
Közben érkezett egy katona, akit Ken valamilyen hírhozónak tippelt. A tábornok egy intéssel az ezredeshez irányította, és hamarosan már a károkról, és a veszteségekről készített jelentést böngészték.
– Nukleáris csapásra felkészülni! – hallotta Ken a tábornok hangját. Odakapta a fejét. – Visszaszámlálás! 15, 14, 13…
– Behatolók a 2. számú forró ponton! – most az ezredeshez rendelt elemzőktől jött a kiáltás.
A tábornok bosszúsan sandított a képernyőre, az ezredes viszont elégedetten mosolygott.
– Várjanak egy pillanatot! – emelte fel a kezét, és meredten figyelte a hőképet az egyik kijelzőn. Egy, két, négy, hat idegen képe látszott már rajta.
– Tűz most! – vezényelt, s a kijelzőn a szoba teljes térfogata vörössé vált.
Ken egy pillanatig nem értette, aztán rájött: a rejtekbe húzódott védők lángszórót használtak és egy pillanat alatt felperzselték a támadókat, sőt még a behatoláshoz robbantott nyílást is.
Néhány perc múlva az ezredes újra megszólalt.
– Tüzelést abbahagyni!
Ken visszafojtotta a lélegzetét, úgy figyelt.
A kijelzőn a szoba fokozatosan teljesen sötétté vált: sikerült visszaverni az idegeneket.
– Megvan a megoldás – pillantott az ezredes a tábornokra, aki bólintott és visszafordult a saját konzolja felé.
– Visszaszámlálás újra – intett a beosztottainak.
– Visszaszámlálás indul! 15, 14, 13…
– És ha lelövik? – szólalt meg váratlanul a konzul aggodalmaskodva.
– Védve van a lézerek ellen – nyugtatta meg a tábornok. – A legmodernebb kitérő programokkal van ellátva, úgyhogy rakétával sem lenne egyszerű elkapni. Az ő fegyverük meg csak a porban hatna rá, az űrben nem, de addigra már fel is robbantjuk.