Kent meglepte az álcázás tökéletessége: egyetlen műszer sem mutatott semmit. Egyre növekvő lelkesedéssel és reménnyel bámulta hát a semmit, ahová a gépeket tippelte.

– Tábornok úr! – jött a kiáltás az egyik elemzőtől.

Baevere – és a többiek is – azonnal odafordultak, hogy még épp lássák, ahogy az ellenséges bázis tetején a tornyok befordulnak és új célpontot vesznek föl: a tengerpart felőli vonulat fölé céloztak.

Még fel sem fogták, mit jelent ez, már működésbe léptek az idegen fegyverek, s a fura vibrálás lezárta a hegyek fölötti légteret.

– Raptor Egység! – ordította a tábornok. – Kitérés! Ismétlem, kitérő manőver!

Mire azonban befejezte volna a mondatot, már három, egyre terjeszkedő törmelékfelhő tűnt fel a semmiből, éppen a csúcsok vonalában.

Egy pillanatra dermedt csönd lett.

Aztán a tornyok szép lassan visszafordultak a bázis irányába, s bár semmi nem változott rajtuk, Ken most sokkal fenyegetőbbnek látta őket, mint korábban.

A tábornok egy pillanatra lehunyta a szemét, két ujjával megfogva az orrnyergét, aztán ösztönösen megtágította a gallérját.

– Primer Elemző Sor – szólalt meg végül. – Mi történt?

A hangszórókból először semmi válasz nem jött. Aztán megszólalt egy bizonytalan hang.

– Az adatok alapján nem tudhatjuk biztosan – jelentette kissé félve. – Az szinte kizárható, hogy az idegen bázis érzékelte volna a Raptorokat, hiszen ahhoz túl messze alkalmazni kezdték már az álcázást, és túl kevés idejük is lett volna rá.

Egy pillanatra elhallgatott, aztán hozzátette.

– A legvalószínűbbnek azt tartjuk, hogy az űrhajó mérhette be a támadó gépeket és ők jeleztek a földi bázisnak.

Újabb csend után végül hozzáfűzte azt is:

– Ennek ugyanakkor ellentmond, hogy semmiféle adást nem érzékeltünk az űrhajó és a lenti idegenek között… De lehet, hogy csak nem tudjuk, hogyan kommunikálnak…

A tábornok egyetértően bólintott és a konzul felé fordult.

– Uram, javaslom, hogy mielőbb indítsuk el a B-tervet és támadjuk meg az anyaűrhajót! – kérte.

A konzul habozni látszott, ezért a tábornok tovább érvelt.

– Az A-terv során megpróbáltunk csapást mérni a földi bázisra, de kiderült, hogy erre nem vagyunk képesek, legalábbis egyelőre. Sem a lézeres támadás, sem a hagyományos nem hozott eredményt, és úgy tűnik, akárhogy erőltetnénk, akkor sem tudnánk áthatolni a védelmi rendszerükön. Elvben persze még megpróbálkozhatnánk egy kommandós akcióval, behatolni a bázisra, de az ő támadásuk alapján úgy vélem, ez túl kockázatos lenne, nem szívesen tennék ki ennek se élőerőt, se eszközt.

Egy pillanatig figyelte, mit szól a konzul, aztán folytatta.

– Az elemzőkhöz hasonlóan én is azt gondolom, a védelmük kulcsa az űrhajóban keresendő. Sokkal szorosabb kapcsolatot feltételezek, mint amit mérni tudunk. Ilyen módon a bázis elleni támadás sikerének feltétele az űrhajó elpusztítása, vagy legalább jelentős megrongálása.

A konzul a fejét rázta.

– Ez egyet jelentene a totális háborúval. Nem maradna más lehetőségünk, mint teljesen elpusztítani őket az utolsó szálig. Ez pedig tökéletes kudarc.

Baevere mereven nézett egy ideig, aztán megszólalt.

– Nos, uram, lehet, hogy az ellenség elpusztítása bizonyos szemszögből kudarcnak tűnik. Annyit azonban nyerünk vele, hogy megszűnik vele az a fenyegetés is, amit jelenleg nem vagyunk képesek elhárítani. A Biztonsági Alapelvek szerint nincs sok választásunk.

Most a konzulon volt a hallgatás sora.