kiknél valósulhat meg. A Számítógép mondta meg, miből, mennyit kell termelni, s az alapanyagokat mire és hol kell fordítani. A Számítógép határozta meg, mekkora lehet a felhasználás, és hogy mekkora szabad mozgásteret – „luxust” – enged meg a rendszer.

Ennek a dinamikus elosztási rendszernek köszönhetően a Cobalton mindenki hozzájutott mindenhez, amire szüksége volt: mindenkinek jutott elég élelmiszer, ruha, szállás, minden. Ezeket az emberek alanyi jogon kapták meg, senkinek nem jutott volna eszébe, hogy pénzt kérjen értük.

Ennek fejében mindenkinek alapvető kötelessége volt kivenni a részét a kolónia működtetéséből. Hogy kit, mire képeznek ki, és milyen feladatokat lát el, alapszinten szintén a Számítógép határozta meg, ebbe azonban már jelentős beleszólása volt a közigazgatásnak is, vagyis a kolóniát igazgató, emberi apparátusnak. Ez megint csak logikus volt, hiszen az emberi tényezőt a Számítógép nem ítélhette meg: csak a helyben dolgozó vezetők láthatták át, ki, hol képes a legjobb teljesítményre.

Ez a rugalmasság jelentette egyben az előrejutás lehetőségét is. Aki képes volt a kötelező feladatain felül valami pluszt is felmutatni, annak előbb-utóbb új pozíciót, új feladatokat, új kihívást adtak.

A kolónia létrehozói ismerték azonban az emberi természetet. Tudták, hogy ha mindenkinek garantálják a teljes ellátást, akkor nagy a veszélye, hogy az emberek elkezdik élvezni az előnyöket és elhanyagolni a munkát. Ez a rendszer összeomlását és a kolónia megsemmisülését jelentette volna. Ennek kiküszöbölésére egyfelől folyamatos és szigorú ellenőrzést vezettek be – kezdetben még halálbüntetés is volt, ezekben a napokban már „csak” kiközösítéssel fenyegették a vétkeseket –, másfelől pedig a pénz használatát.

A pénzt természetesen mindenki fizetés vagy jutalom formájában kapta a virtuális számlájára. A fizetés nagyságának kiszámítása azonban alapvetően a szükségletek felmérése alapján történt. A Számítógép – a megfelelő algoritmusok alapján – kiszámolta, hogy egy adott társadalmi réteghez tartozó személynek az igényei (lakhatás, öltözködés, étkezés, szórakozás) kielégítéséhez, az adott színvonalon milyen költséget rendel. Más költsége volt egy fizikai dolgozó, vagy éppen egy elemző, egy bizottsági tag, vagy a konzul számára biztosított lakásnak. Más költsége volt a ruháztatásuknak és étkeztetésüknek is. A dolgozó tehát a számlájára megkapta az ellátását fedező pénzt – ezt azonban folyamatosan le is vonták az ingyenes ellátás fejében. Aki tehát jól végezte a kötelességeit, nyugodtan alhatott, öltözhetett, étkezhetett, szórakozhatott – ingyen, de csak a maga társadalmi szintjének megfelelő színvonalon.

A büntetés, vagy a visszasorolás ilyen módon automatikusan a szükségletek alacsonyabb költségű kielégítését jelentette: kisebb lakást, olcsóbb ruhákat, kevesebb szórakozást, egyszerűbb ételt. A jutalom, és különösen az előléptetés viszont jobb életminőséget, nagyobb kényelmet, izgalmasabb lehetőségeket tett elérhetővé.

Természetesen nem volt tilos, hogy valaki egy kategóriájánál magasabb szintű étteremben egyen, vagy jobb ruhát válasszon. Ez azonban szükségszerűen azzal járt, hogy máskor alacsonyabb szinten kellett a szükségleteit kielégítenie, hogy egyensúlyba hozza az egyenlegét. E téren azonban már nagyon erős társadalmi előítéletek működtek: a szórakozó helyeken nem nézték jó szemmel, ha valaki akár fölfele, akár lefele eltért a számára engedélyezett színvonaltól. Ha valaki például előkelőbb helyen akart étkezni, mint ami járt neki, akkor a többi vendég elkerülte és kinézte a helyről. Ez alól csak azok az esetek voltak kivételek, amikor az illető egy színvonalban illeszkedő társasággal jött. Lefelé még ennyi toleranciát sem mutattak az emberek: sokan úgy vették, alacsonyabb szintre látogatni fölösleges hivalkodás és durva udvariatlanság, és ezt bizony nem mindenki viselte jól.

Ken számára tehát a bizottsági tagság magasabb életszínvonalat jelentett, még akkor is, ha a bázison ennek nem volt különösebb jelentősége. Bár a lakrésze nagyobb volt, mint a beosztottaié, szükségszerűen köztük lakott, és többnyire velük – vagy egyedül – étkezett.