A konzul merőn nézett rá.

Aztán intett a segítőjének.

– Azonnali elemzést kérek a felvételekről! Két percet kapnak rá!

A segítő bólintott és intézkedni kezdett.

A konzul komoran nézett maga elé, a teremben pattanásig feszült a légkör. Ken arra gondolt, ez a fordulat leginkább Dani hipotézisét erősíti meg, mégsem érezte úgy, hogy reálisabbnak tartaná az átverés ötletét, mint korábban. Láthatóan a bizottság többi tagjának sem ez járt a fejében.

Meglepően hamar megérkezett a jelzés Ken gépére, hogy elkészültek az elemzők. Ken megbökött egy gombot, s a képernyőjén meg is jelent egy rövid bejátszás. A képen α sétált végig egy folyosón – mögötte a β-k is látszottak – elhaladt egy ajtónyílás előtt, amit két biztonsági ember őrzött, és tovább haladt a terasz felé nyíló kijárat felé. Az emberek utána néztek, s mielőtt eltűnt volna, az egyik halkan megjegyezte: „Na, ezek is kórházban kötnek ki előbb-utóbb!”

A felvétel véget ért, a bizottság tagjai tanácstalanul néztek össze.

– Hát… – Minabongo tanácstalanul dörgölte az orrát.

– Ez nem magyarázat semmire – mondta Connors ezredes komoran. – Kizárt, hogy abból a távolságból hallhatta volna az elhangzottakat. És ha mégis, akkor sem érthette.

– Már amennyiben azt feltételezzük, hogy pont annyira hallanak, mint mi – vágott vissza Minabongo. Hirtelen megjött a határozottsága. – Lehet, hogy sokkal érzékenyebb a fülük, mint a miénk.

A gépe felé fordult, és lázasan számolni kezdett.

– Legalább ötször érzékenyebbnek kellene lennie, mint nekünk – pislogott felé bocsánatkérően Kuno. Ő már el is végezte a szükséges számításokat. – Ez… meglehetősen valószínűtlen.

Minabongo nem felelt, Ken pedig nem értette. Szerencsére más sem.

– Miért? – vakkantotta az ezredes.

– Mert túlságosan sok fölösleges háttérzajt kellene feldolgoznia – magyarázta Minabongo. Ő értette, és el is fogadta Kuno adatait. – Nem elképzelhetetlen egy ilyen jellegű hallás sem, ha például egy nagyon zajos, mondjuk folyamatosan szeles bolygóról érkeztek volna az idegenek, ezt azonban elég határozottan cáfolja a teljesen emberi fülkagylójuk.

Kuno egyetértően bólogatott.

– Az viszont nem kizárható – próbálkozott új magyarázattal Minabongo – hogy valamelyik β hallotta meg az embereket. Ezek közül több is olyan távolságban volt, ami ezt elvben lehetségessé teszi.

Ken a képre pillantott. Mindössze két idegen látszott a közelben, de – véleménye szerint – azok is elég távol voltak. Kétkedve nézett fel. Kuno azonban már számolt is, és hamarosan mondta is az eredményeket.

– Nem irreális – közölte. – Mármint erre a kettőre. Ők esetleg tényleg hallhatták. Talán.

– Bár ennek semmi jelét nem adták – bökte közbe Liptowsky. Rajta inkább a kételkedés látszott.

– Nem dolguk a reagálás – vélte Minabongo. – Azt pedig tudjuk, hogy képesek a hangokat érzékelni, sőt, képezni is, hiszen az első követük is β volt. Elmondhatták hát később α-nak, amit hallottak.

– Ez még nem magyarázat arra, hogyan értették meg – szólalt meg ismét az ezredes, akit láthatóan bosszantott a magyarázat.

– Ezek is kórházban kötnek ki előbb-utóbb – ismételte meg Minabongo. – Ebből azt kivenni, hogy a kórház egy hely, nem olyan bonyolult. Hogy oda el kell jutni, az sem. Lehet, hogy félreértették, és valami elérendő célnak vélték a kórházat, azért használták. Talán ezért is mondta α annyi késéssel. Maga sem volt biztos benne, hogy ez a jó szó.