– Azt hiszem, ezt az azonosságot sokan nem látjuk – szólt közbe a konzul. – Elismerem, hogy minél több idegen tartózkodik a felszínen, annál nagyobb a konfliktus veszélye, de azért nem tennék egyenlőségjelet egy ideiglenes bázis létrehozása és egy katonai akció közé.

Mielőtt az ezredes válaszolhatott volna, megbökte a konzolját, és a tábornok képe jelent meg a közös kijelzőn.

– Tábornok – kezdte a konzul – a rendelkezésre álló információk alapján hogy látja, megoldható feladat lenne-e a leszállt egységek likvidálása?

A tábornok egy pillanatig szótlanul állt, aztán jól láthatóan kelletlenül válaszolt.

– A jelenlegi információk alapján ez semmiféle gondot nem jelentene – közölte.

– És az anyaűrhajó? – firtatta tovább a konzul.

– Valószínűleg az sem.

– Erről van szó – fordult az ezredes felé a konzul. – Természetes, hogy a maximális biztonságra törekszenek. Ugyanakkor a nyilvánvaló erőfölényünk egy pillanatig sem vitatható.

Egy pillanatot kivárt, de a katonák nem tettek ellenvetést. Így aztán Hoshimotóhoz fordult.

– Hányan lehetnek az új bázison?

– Az eddigi adatok alapján körülbelül ötszázan – felelte a műszaki vezető pillanatnyi habozás nélkül.

– Ötszáz fő azért tekintélyes létszám… – jegyezte meg csöndben Rise.

– Valóban – értett egyet Chaval. – Egy ekkora kontingensbe már sokféle funkció belefér. Akár még a katonai is – tette hozzá óvatosan.

Az ezredes fegyelmezetten hallgatott, s a konzul is elsiklott a megjegyzés fölött.

– Engem az érdekelne leginkább – szólt közbe Minabongo –, hogy miért pont kórházat akarnak létesíteni.

– Nem hiszem, hogy ennek különösebb jelentősége lenne – vélte Rise. – Az idegenek szókincse elég szegényes ahhoz, hogy pontosan meg tudják határozni, mire is gondolnak.

– Igen, ez valószínű, de azért lett volna más választásuk – vélte Minabongo.

Kuno előrehajolt és pötyögött egy sort a gépén. Hamarosan egy rövid lista jelent meg a kijelzőkön.

– Tessék, íme – mondta Kuno és megdörzsölte az orrát. – A kapcsolatfelvételi folyamat során megtanított, helyet jelentő szavak.

– Hát igen… – Rise elgondolkodva simogatta az állát –, bázis, központ, labor, állomás… nyilvánvalóan lett volna miből válogatni.

– Milyen kontextusban hangzott el a kórház szó? – kérdezte Liptowsky.

– Egy pillanat, máris… – dünnyögte Kuno. Matatott a terminálján, míg a többiek egyre fokozódó értetlenséggel vártak. Végül Kuno riadtan felnézett.

– Kórházról nem esett szó a kapcsolatfelvétel során – nyögte.

A bizottság többi tagja döbbenten nézett vissza rá.

– Egy pillanat – törte meg a csendet a konzul. Előredőlt, úgy kérdezte.

– Ez azt jelenti, hogy a kórház szót nem hallhatták a mi delegációnktól?

Kuno riadtan nézett körbe, mintha ez a személyes felelőssége lenne.

– Hát, tulajdonképpen igen – felelte. – Azazhogy hivatalosan igen. De nem kizárható, hogy esetleg hallottak nem hivatalos beszédet is. Valamikor. Véletlenül. Talán.

– Mégis, mikor? – vágott közbe haragosan az ezredes. – A delegációjuk kimasírozik a kompból, letudja a kötelező programot, aztán szépen visszamasírozik. Nem találkoznak közben senkivel.

Mindenki hallgatott.

– Egy olyan akció volt csak, amikor másképp történt – szólalt meg végül Liptowsky. – Amikor tesztelni próbáltuk őket és kimentek a teraszra. Akkor találkoztak olyanokkal, akik nem a program hivatalos résztvevői voltak. Talán tőlük…