adathordozót a falba mélyesztett nyílásból. Egy pillanatig csak állt és nézte, aztán megfordult, és ugyanolyan könnyedén lelépdelt, mint ahogy felment.

Nem szólt egy hangot sem a többiekhez, sem utasítás, sem köszönet nem hangzott el. Mi több, valójában rájuk sem pillantott. A β-k, ahogy leérkezett, bontották az alakzatot és szó nélkül elindultak utána. Rajtuk sem látszott, hogy akár zavarba jöttek volna a feladattól, akár zokon vennék, hogy ilyen nyilvánvalóan használták csak őket. Igazából éppúgy nem látszott rajtuk semmi, mint a teremben üldögélve, a tanulás alatt.

A megfigyelő helyiségben a társaság tanácstalanul nézett össze.

Odaát a Tárgyalóteremben Chaplain sem tehetett mást, visszatért az eredeti menetrendhez, és folytatta a feladatok megoldását.

Ken maga sem tudta, mit gondoljon, de nem is maradt sok ideje a töprengésre. A mokomja jelezte, hogy azonnali rendkívüli ülésre kell mennie. Vetett egy megtört tekintetet a többiekre, aztán elment.

A bizottságban meglehetősen komor volt a hangulat. A konzul különösen elégedetlennek tűnt, Kuno és Minabongo pedig kissé ijedtnek. A tábornok cinikus elégedettséggel nézett végig rajtuk.

– Nos, uraim, az ötletük finoman szólva nem működött – kezdte a konzul. A hangja feszült volt a visszafogott indulattól.

Kuno és Minabongo összenéztek.

– Uram, való igaz, hogy ez a kísérlet nem azt az eredményt hozta, amit vártunk – Minabongo igyekezett óvatosan fogalmazni. – Erre mondtam tegnap, hogy szükség esetén bonyolíthatunk a feladaton. Úgy látszik, a mai probléma helyzet túl egyszerű volt.

– Igen? És hogyan? – kérdezte a konzul, némi támadó éllel a hangjában.

Minabongo csak egy percet töprengett.

– Úgy kéne összerakni a problémákat, hogy előre ne lehessen felmérni őket. Például ha az adathordozót messzebb dugjuk el, olyan helyre, ahova csak α tud feljutni, de egyedül mégsem tudja megszerezni…

A bizottság tagjai eltöprengtek ezen. A konzul is erősen gondolkodott, aztán előredőlt.

– Na, fussunk ennek neki még egyszer! – javasolta.

Minabongo fürge ujjakkal programozott valamit a konzolján. Hamarosan egy sziklafal kivetített képe jelent meg az asztal fölött. Az exobiológus ezen mutatta be az elképzelését.

– Ha az adatlemezt valahova ide rejtjük, és az idegenek itt érik el a falat, a ma látott formációval fel tudják segíteni α-t erre a magaslatra. De csak amikor itt végighaladt, és megáll ezen a ponton, jöhet rá, hogy a lemez megszerzéséhez még egyszer szüksége van a társai segítségére. Vissza kell tehát sétáljon, és el kell, hogy hívja őket. Másképp nem jut el a céljához.

A konzul óvatosan bólogatott, aztán a többiekhez fordult.

– Mi a véleményük, uraim?

A bizottság tagjai diplomatikusan hallgattak, kivéve Kunot, aki lelkesen bólogatott.

– Én egyetértek, uram – mondta.

A konzul biccentett és a többieket fürkészte. Végül Liptowsky szólalt meg.

– Pillanatnyilag én sem tudnék jobb megoldást – kezdte óvatosan. – De mit csinálunk, ha ez a megoldás sem működik?

Chaval ingatni kezdte a fejét.

– Nem tudom elképzelni, hogy ne működjön. A második probléma előtt nem tudhat arról, hogy mivel fog szembesülni, így hát nyilván tájékoztatnia kell a többieket. Ezt nem lehet kommunikáció nélkül megúszni. Szerintem – tette hozzá, némiképp visszalépve a határozott állásfoglalásból.

A konzul körbenézett, de a több pozitív vélemény után most már a bizottság többi tagja is bólogatni kezdett. Végül Ken riadtan vette észre, hogy a konzul egyenesen rá néz.