– Nem magyarázkodásokat várok – mondta türelmetlenül –, hanem megoldásokat. Azt mondják meg, mit tehetünk, hogy végre valamit megtudjunk az idegenekről.
– Nos, uram, khm… – szólalt meg Minabongo –, azért máris sok dolog van, amit tudunk… A felépítésük, a technikai fejlettségük…
– Nem érdekel a tudományos mellébeszélés – a konzul hangja egyre erősödött, a társaság több tagja is riadtan behúzta a nyakát. Erre senki sem számított.
– Javaslatokat várok – ismételte meg a konzul határozottan –, konkrét ötleteket!
Ismét csönd lett.
– Miután a kommunikációjukról semmit sem tudunk, egy dologba kapaszkodhatunk csak, a társadalmi kapcsolataikba – szólalt meg végül Liptowsky.
– Aminek ugye szintén nyoma sincs – kontrázott rá Minabongo.
– Ugyan már – nézett rá rosszallóan Liptowsky. – Elképzelhetetlen, hogy ne legyen valamiféle együttműködés az idegenek között. Lehetetlen, hogy egy ekkora utat megtegyenek csapatmunka nélkül. És a hajót sem találták valahol, a megépítéséhez pedig szintén összedolgozásra volt szükség.
– Nem azt mondtam, hogy soha nincs együttműködés az egyedek között, csak azt, hogy ennek még semmiféle nyomát nem láttuk – pontosított nyugodt hangon Minabongo.
– És ahogy a β-k α-t kísérik? – vetette ellene Liptowsky. – Igenis van valamiféle együttműködés, még ha ez jóval gyengébb is annál, amit vártunk.
– Valahogy azt kellene elérnünk, hogy muszáj legyen egymás közt kommunikálniuk – szólt közbe Chaval.
Mindannyian ránéztek.
– Vannak feladatok, amiket nem tud egy egyed elvégezni – magyarázta Chaval. – Ilyenkor kénytelenek az egyedek kommunikálni, hogy elérjék a célt.
– Kénytelenek együttműködni – pontosított Liptowsky.
– Igen, de az együttműködéshez elengedhetetlen a kommunikáció – vitatkozott Chaval.
– Ha problémamegoldásról van szó, akkor igen – engedett Liptowsky. – De ha rutin feladatról, akkor nem.
– Tehát adjunk nekik többszemélyes problémákat? – kérdezte Chaval.
Liptowsky biccentett.
– Mégis, mire gondolnak? – vágott közbe a konzul türelmetlenül.
Mindenki lázasan gondolkodott. Végül Minabongo törte meg a csendet.
– Esetleg, ha a tanítási folyamatban az egyik eredményt széttagolnánk részinformációkra…
Mindenki ránézett.
– A különböző részleteket más-más egyednek hoznánk a tudomására. A megoldáshoz össze kellene rakniuk a részeket…
Kuno a fejét ingatta.
– Egy kommunikátor van…
Most felé fordultak a tekintetek, mire az etológus zavarba jött.
– Hát… Csak egy kommunikátoruk van… – esetlenül széttárta a kezét. – A többi egyednek nem tudjuk átadni az információrészletet, mert ők nem azok…
A konzul ráncolni kezdte a homlokát. Kuno halántékán gyöngyözni kezdett a veríték.
– Esetleg valami közös feladat?… – lehelte elhatóan.
A konzul most felvonta a szemöldökét.
– Mire gondol?
– Valami olyan helyzetre, amit α nem tud egyedül megoldani… Amihez legalább ketten kellenek… – Kuno kétségbeesetten nézett, a tábornok gyúnyosan elhúzta a száját, a konzul pedig ismét bosszússá vált.
– Köszönöm, de pontosan ugyanezt mondták az előbb a kollégái is – közölte szárazon. – Ez így azonban még semmi.