is volt sikerélménye, mert bár a felvételek szerint az idegenek random összevisszaságban mozogtak, sikerült valószínűsítenie, hogy valójában sorban egymás mögött haladtak.

Természetesen az embereknek is sikerült meglepniük az idegeneket azzal, hogy nemcsak Chaplain, hanem a segítője is várt rájuk a teremben. Hosszú ideig nem is tértek napirendre a változás fölött: újra és újra odamentek az új emberhez, hogy ezt-azt megvizsgáljanak rajta. Utána mind a négy leült a kihelyezett székekre, de gyakran felálltak és többnyire érthetetlen célokkal járkáltak a helyiségben, hogy aztán újra visszaüljenek. Egy érthető célpontjuk volt összesen: az ajtó helyét rendszeresen megvizsgálták, és láthatóan egy pillanatig sem vesztették el a figyelmük elől.

A programban aznap is csak az egyikük vett részt, s a feladatok megoldásának hatékonysága sem változott semmit. Később Magnus azt javasolta, hogy a „beszélő idegent” jelöljék α-val, a többiek azonban azt vetették ellene, hogy az α kilétét mindig csak az adott szituációra tudják értelmezni, mivel az idegenek között nem tudnak tartósan megfigyelhető különbséget tenni, annak viszont nincs értelme, hisz a beszélőt e nélkül is el tudják különíteni. Magnus ezután amellett érvelt, hogy a beszélőt próbálják meg valahogy titokban megjelölni, ezt viszont a többség vállalhatatlan kockázatnak tartotta.

A következő nap már nem okozott különösebb meglepetést, hogy öt idegen szállt ki a kompból. Az már annál inkább, hogy az ötödik egy fél fejjel magasabb, és erősebb testalkatú is volt a többieknél. Ráadásul a korábban tapasztalt rendezetlenségnek sem maradt nyoma: Két idegen a magasabb előtt, kettő pedig mögötte haladt, mintegy négyszög alakban körülvéve a magasabb alakot. A terembe érve azonnal a székekhez mentek: ismét a legmagasabb idegen került középre, ketten a balján, ketten a jobbján foglaltak helyet.

A programban első perctől kezdve a középső idegen vett részt. Mindent tudott, amit a társai az első négy napon gyakoroltak, s talán még jobb kiejtéssel is kommunikált, mint a többiek. A reakcióideje is rövidebb volt, s a váratlan kihagyások is hiányoztak a viselkedéséből. Ugyanakkor a kérdéseket ugyanúgy figyelmen kívül hagyta, mint a többiek a megelőző napokon.

Feltűnő volt, hogy a másik négy sem ugrált fel és nem mászkált a teremben. Szótlanul ültek a helyükön, csak a tekintetük és a fejük mozgott. Továbbra sem néztek azonban egymásra, és továbbra sem adták jelét, hogy kommunikálnának egymással, vagy akár csak a magasabb egyeddel.

A találkozó vége is ugyanolyan volt, mint a korábbi alkalmakkor. A sárga fényre automatikusan lezárták a szkafandereiket – annak ellenére, hogy az emberek szándékosan nyitva hagyták a sajátjukat – megfordultak és az érkezési alakzatot felvéve elmentek.

Mind a bizottságban, mind a csoportban nagyon optimista volt a hangulat. A bizottságban elsősorban azt emelték ki, hogy az idegenek végre valóban súlyán kezelik az eseményt, és strukturált delegációt alakítottak ki, amelynek van felelős vezetője – ez nagyban megkönnyíti a további együttműködést. Ennek megfelelően döntés született, hogy kezdődjön meg a kapcsolatfelvételi folyamat Második Szakaszának kidolgozása. Ugyanakkor abban is teljes volt az egyetértés, hogy az idegenek számának további növekedése már nem lenne szerencsés, ezt mindenképp meg kell előzni.

A csapatot leginkább az lelkesítette, hogy végre találtak olyan viszonyítási pontokat, amelyeket értelmezni lehetett. Magnus boldog volt az α-egyedével, és a legvadabb elképzeléseket hozta a különböző mesterségesen felépített, vagy éppen méretalapú társadalmakról. Ezeken a többiek is jól szórakoztak, vagy éppen vitatkoztak, vérmérséklettől függően, és senki nem vette őket komolyan, ugyanakkor általuk jól láthatóvá vált a csapat hangulatában beállt változás. A lelkesedéstől mintha feloldódtak volna a gátlásaik, újra visszatért a csapatba a kreativitás és a reménnyel teli jókedv is. Még Tamara is elégedettnek tűnt, mert a strukturált vonulás számára is egyértelműen bizonyította az együttműködést, tehát