hozzátenni, hogy ez abban az esetben igaz, ha, ismétlem, HA minden rendben megy, és a kapcsolatfelvétel sikeres.

– Miért, most nem az? – Ken meglepetten pislogott és nem jutott eszébe értelmesebb kérdés.

– Hát éppen ez az, pontosan ez az! – Bár nem számított rá, de eltalálta Tamara gondolatát. – Fogalmam sincs, de nemcsak nekem, senkinek a világon! Fogalmunk sincs arról, egyáltalán tényleg megtörtént-e a kapcsolatfelvétel, vagy csak egyszerű, mechanikus ismétlésről van szó. Amit láttunk, az remek propagandaanyagnak, de tudományos eredményként fabatkát sem ér. Hát ennyit a hosszútávú dolgokról.

Ken bizonytalanul nézett rá.

– Azért valamiféle együttműködés volt… – próbálkozott félve.

– Milyen együttműködés? – kérdezett vissza Tamara. – Az együttműködés, hogy hangsorokat adunk a másik szájába? Azt sem tudjuk, miért ment vissza a hajójára, és hogy előjön-e valaha még. És ha igen, akkor mi fog történni. Nem tudunk semmit.

Ken egy pillanatra elgondolkodott.

– Nem jössz ki ezt alaposabban megbeszélni? – kérdezte végül.

Tamara dühösen fújt egyet.

– Jó csel volt, de, már megbocsáss, szerintem nincs miről beszélgetnünk.

– De igen – vetette ellene Ken, váratlan határozottsággal. – Én például érteni szeretném, mi történik, és gondolom, a többiek is. Ehhez azonban szükség van a te tudásodra.

Hosszas rábeszélés után végül Tamara ráállt, hogy kijön a többiek közé. A vitában azonban hamar kiderült, hogy nem tudnak közös nevezőre jutni. Dani ragaszkodott a véleményéhez, hogy ez egy átverés. Tamara ugyan ezt nem osztotta, de egyetértett abban, hogy a tábornokban és a hivatalos vezetésben nem lehet megbízni, és kijelentette, hogy a továbbiakban nem működik együtt velük. Nolee ezzel szemben a tábornokot védte, bár maga is úgy vélte, hogy az első alkalommal számos hibát követtek el. Magnus láthatóan zokon vette, hogy az exobiológusok ennyire feladat nélkül maradtak, de a maga részéről nem kívánt kimaradni a további feladatokból. Indra továbbra is inkább aggodalmasnak tűnt, Zou pedig tanácstalannak, de mindkettőjük készen állt a további feladatokra. Amikor Ken végül Barbarára nézett, a lány csak felvonta a vállát és röviden ennyit mondott:

– Az én véleményem láthatóan úgysem érdekes, haladjunk inkább tovább.

Ken ugyan ezt nem értette, de túlságosan fáradt volt ahhoz, hogy újabb vitát, vagy lelkiző beszélgetést kezdjen. Röviden bólintott hát, és összegezte, hogy hivatalosan ugyan mindannyian folytatják, a valóságban azonban csak öt résztvevőre számíthat.

A pihenőidejüket semmi nem zavarta meg, így a program másnap hajnalban, pontosan az első találkozás időpontjához igazítva folytatódott. Elfoglalták a kijelölt megfigyelőhelyeiket, Ken pedig röviden kimagyarázta, hogy két csapattag miért hiányzik. A tábornok gúnyosan mosolygott, de nem tett megjegyzést, elfogadta a helyzetet.

Percre pontosan ugyanabban az időpontban, mint az előző nap, ismét kigyulladtak a sárga fények a komp ajtaja mellett. A folyamatot már ismerték, így türelmesen vártak, amíg a lámpák zöldre váltanak, s az ajtó kinyílik. Az azonban komoly meglepetést okozott, hogy a rámpán nem egy, hanem két idegen lépdelt lefelé. Az egyikük éppen olyan óvatosan és lassan, mint az előző nap, a másik viszont lényegesen élénkebben haladt: megvizsgálta a falat, megtapogatta a bejárati ajtót, megkocogtatta a padlót, láthatóan alaposan igyekezett megismerni mindent, amit a körülményekről, az emberi építményekről tapasztalati úton meg lehetett tudni.

A tábornok láthatóan zavarba jött, nem tudta, hogy változtassanak-e a fogadás feltételein. Önkéntelenül is Kenre nézett. Mielőtt azonban Ken válaszolhatott volna, a konzul hangja szólalt meg a hangszórókból.

– A terv szerint haladunk, egyelőre nem változtatunk semmin.

Ken önkéntelenül is bólintott.