eredmények szerint hosszú távon nincs jelentősége, melyik fél kezdeményezett. A kapcsolat minőségén és tartalmán ez gyakorlatilag semmit nem változtat. Megtehettük tehát, hogy a gyorsaságot és az irányítást fontosabb szempontnak vegyük, mint a tudományos eljárás tisztaságát.

Kent annyira meglepte, hogy választ kapott, hogy nem tudott rá mit válaszolni. Gyorsan megköszönte, és kisietett a teremből.

Ahogy várta, a csoportjában hosszabb és indulatosabb beszélgetés várta. Mire megérkezett, a többiek láthatóan már alaposan benne jártak a témában, így Ken az első perctől kezdve hátrányból indult. Voltak, akik azt vetették a szemére, hogy nem volt elég kemény és nem védte meg őket. Mások éppen azt, hogy nem működött eléggé együtt a katonákkal, és ez vezetett a kirobbanó feszültségekhez. Ken csak kapkodta a fejét a záporozó kritikák között, amelyek – lévén ellentétes tartalmúak – sokszor éles hangú vitákban csaptak össze. Hamar letett arról, hogy magyarázatot adjon a saját viselkedésére, inkább megvárta, míg az indulatok lecsillapodnak kissé, és megpróbálta a beszélgetés fonalát az események elemzése felé terelni.

– Ezen nincs mit elemezni – tört ki ismét Dani. – Engem el lehet hallgattatni erővel, ettől még nem lesz kevésbé nyilvánvaló, hogy egy rohadt átverésnek vagyunk a kísérleti alanyai.

– Értelek, de nem hinném – ingatta a fejét Ken. – Vagy ha igen, akkor az átverés alanya az egész kolónia, hiszen a kapcsolatfelvételt éppen most kürtölik világgá szerte a hírekben. És nyilván kinyomták már a Szövetség központja felé is. Nem hinném, hogy ezt bárki is vállalná egy átverés kedvéért.

– Tehát te valószínűbbnek tartod, hogy kétszáznál több fényévre tőlünk pont ugyanolyan emberek fejlődnek ki, mint mi, akik, mit tesz Isten, éppen olyan űrhajókat és technikai eszközöket építenek, mint mi, mint azt, hogy a hadsereg valami általunk nem ismert okból átvág minket és szórakozik velünk? – kérdezte némiképp kétkedve, némiképp megvetéssel Dani.

– Nem vagy tekintettel az ellenérvekre, amik pedig tényeken alapulnak. A megfigyelés a szektor határától indult, képtelenség, hogy oda bárki is hajót lett volna képes eljuttatni. Az adatsorok világosak, azok pedig azt mutatják, hogy az objektum általunk megközelíthetetlen sebességgel, az általunk megközelíthetetlen messzeségből érkezett. Ez tény, akár tetszik neked, akár nem – szögezte le Ken.

Dani csak hitetlenkedő mosollyal rázta a fejét.

Ken értelmetlennek tartotta ezen vitatkozni. Sokkal jobban érdekelte volna Tamara véleménye, nem meglepő módon azonban, a lány nem volt a közös tárgyalóban. Ken tehát – többek nagy megrökönyödésére, illetve rosszallására – otthagyta a társaságot, és bekopogott a lányhoz.

Semmi válasz nem érkezett. Ken türelmesen kopogott újra, aztán még egyszer.

Az ötödik próbálkozás után végül kinyílt az ajtó, de csak annyira, hogy szembe találhassa magát Tamarával. A lány meglehetősen feldúltnak látszott, nem is hagyta, hogy Ken kezdeményezzen.

– Mi a fenét akarsz? – kérdezte dühösen.

– Beszélhetnénk? – Ken megpróbált szelíden és megnyugtatóan viselkedni.

– Mégis, miről? – vágott vissza a lány. Ken nem tudta eldönteni, elkeseredést, vagy kétségbeesést hall a hangjában. – Mi a jó büdös fenéről lehet itt még beszélni?

– Beszéltem a konzullal – közölte Ken. – És megkérdeztem, miért változtatott a stratégián.

Miután a lány nem reagált, folytatta.

– Azt mondta, a szakértők elemzése szerint hosszútávon nincs jelentősége, hogy ki kezdi a kommunikációt, ezért …

– Ó, igen, hosszútávon nem? – vágott közbe gúnyosan Tamara. – Minek játszod a hozzáértőt, mi? Ismerem az összes idevágó kutatást és elemzést. Őkonzulsága csak azt felejtette el