a legvékonyabb másodpercenként, az eggyel nagyobb percenként, a legnagyobb óránként ért körbe. Az óra talapzatán ezzel egy időben világítani kezdett egy apró sárga lámpa.
Chaplain az idegenhez fordult. Mielőtt azonban megszólalhatott volna, az idegen észrevette a narancssárga fényt: a korábbi mozdulataihoz képest meglepő gyorsasággal a mellkasán lévő gombhoz nyúlt, megnyomta, s a sisakja azonnal lezárult. Chaplaint váratlanul érte a dolog: jól láthatóan kiesett a szerepéből és csodálkozva bámult rá. Az idegen egy percig állt még a zárt – és átláthatatlan – szkafanderében, aztán megfordult és elindult a kijárat felé. Egyenletesen haladt, ugyanazzal a sebességgel, amivel befelé érkezett, de érzékelhetően magabiztosabban mozgott. Hamarosan elérte a kompot, kinyitotta az ajtaját, belépett, és eltűnt a szemük elől.
A megfigyelők még percekig tátott szájjal bámulták a jármű bezárt ajtaját.
– Ügyeletváltás! – adta ki végül az utasítást a tábornok, és intett a kezével, hogy Ken és csapata menjen ki a helyiségből. Bár a tekintetek sokatmondóan villantak össze, senki nem szól semmit. Az emberek gyorsan összeszedelőzködtek és elindultak kifelé. Mikor Ken az ajtóhoz ért, a tábornok még utána szólt:
– Negyedóra múlva a bizottsági ülésen! Gondolja át, mit tud felhozni mentségnek az emberei botrányos viselkedésére! Ami történt, nem maradhat következmények nélkül, és gondom lesz rá, hogy ne is maradjon!
Ken visszanézett rá, de csak biccentett, mielőtt kilépett az ajtón. Ahogy az társaság többi tagját nézte, biztos volt benne, hogy nem a bizottság lesz az egyetlen hely, ahol kemény beszélgetésnek néz elébe.
8.
A bizottsági ülés végül mégsem volt olyan rázós, mint várta. Bár a tábornok valóban mindent elkövetett, hogy valahogyan szankciót eszközöljön ki a csoportja ellen, a konzult láthatóan teljesen hidegen hagyta a kérdés.
– Ez egy teljesen ismeretlen szituáció volt, amire semmilyen módon nem lehetett előre felkészülni – közölte. – Ehhez képest nagyon jól vettük az akadályt. Ennyi kiszámíthatatlan reakció még bőven belefért.
Ezen túl nem volt hajlandó tovább foglalkozni az üggyel. A tábornokot a gutaütés kerülgette, de nem tehetett semmit.
Amennyire kellemesen érintette Kent a konzul elnéző hozzáállása, annyira meglepte, mennyire nem mutatott érdeklődést a találkozás tudományos értékelése iránt. Gyorsan kiderült: ezen a reggeli megbeszélésen kizárólag az esemény kommunikációja érdekli, annak meghatározása, miként lehet ezt a világtörténelmi eseményt a legoptimálisabban tálalni a Cobalt lakosságának.
Hamarosan világossá vált, hogy – a bizottság tagjainak többségéhez hasonlóan – Ken teljesen fölöslegesen ül ott. Amikor a konzul is felismerte ezt, berekesztette a bizottsági ülést, és a kommunikációs szakembereket a saját irodájába invitálta.
Kifelé menet Kennek váratlan szerencséje volt: sikerült egy percre egyedül találnia a konzult, és váltani vele néhány szót. Volt ugyanis egy kérdés, amire mindenképpen szeretett volna választ kapni.
– Uram – kezdte óvatosan. – Nyilván a kapcsolatfelvételi folyamat végig az Ön felügyeletével és beleegyezésével történt. Megmondaná nekem, hogy miért tértünk el az előzetesen meghatározott stratégiától?
A konzul egy pillanatig nem szólt, csak nézett rá. Ken biztos volt benne, hogy nem kap választ és megbánta, hogy egyáltalán kérdezni mert. Mielőtt azonban elmenekülhetett volna, a konzul mégis megszólalt.
– Tudom, miért kérdezi – mondta nyugodtan. – De nincs miért aggódnia. A szakértők végigelemezték az összes lehetséges forgatókönyvet, rövid-, közép- és hosszútávon is. Az