A katonák elsősorban a Biztonsági Alapelvekkel érveltek: az ő álláspontjuk szerint minél hamarabb megtörténik a kapcsolatfelvétel és minél hamarabb történnek kísérletek a kommunikációra, annál kisebb a vállalt kockázat. Vitapartnereik érvei közül leginkább azt hangsúlyozták, hogy a sikeres kommunikáció esélye még a személyes találkozás esetén is meglehetősen alacsony, és csak hosszú időráfordítással növelhető. Ez azonban azt is jelenti, hogy hosszú ideig kell vállalni a különbözőségből, illetve a kapcsolat hiányából fakadó kockázatokat is. Volt, aki azt is felvetette, egyáltalán nem lenne szabad engedélyezni, hogy az idegenek leszálljanak, egészen addig, míg a kommunikáció nem működik tökéletesen, és a kolónia biztonsága nem garantálható – ezt azonban a többség végül elvetette.

A másik oldal – az exobiológusok vezetésével – az Exobiológiai Etikai Törvényre építette az álláspontját. Amellett érveltek, hogy a kapcsolatfelvétel sikerét minden plusz, torzítatlan információ növeli, ezért addig kell megfigyelni az idegeneket, amíg csak lehet. Ők is szívesen hivatkoztak a katonák álláspontjára: az idegenek nem jelentenek igazából valós fenyegetést, hiszen a feltartóztatásuk, izolálásuk, vagy megsemmisítésük módja a folyamat minden pillanatára részletesen ki van dolgozva. Semmi nem indokolja tehát a kapkodást.

Ken – talán a katonákkal szemben érzett ösztönös félelme, vagy a tábornok iránt táplált ellenszenve miatt – egyre inkább a kapcsolatfelvételt késleltetők táborához húzott, bár a vitákban soha nem szólalt meg, és nem is kérdezték a véleményét. Számára a legnagyobb kihívást a Barbarának adott feladatból fakadó kérdések jelentették: a széles spektrumú, majd célzott rádiósugárzáson kívül gyakorlatilag semmiféle logikusnak tekinthető, vagy valószínűsíthető lépés nem adódott – egyszerűen azért, mert magukról az idegenekről sem állt rendelkezésre konkrét információ. Ken órákat ült a különböző jelentések között, amelyekben a legelképesztőbb elképzelések sorakoztak a hatalmas rákoktól a kémiailag teljesen más felépítésű lényekig, a magas hőfoktól az agresszív szuperragadozókig. A csoportok láthatóan komolyan vették a feladatukat, a nagy igyekezet azonban – Ken érzése szerint – egyre inkább a lehetséges, de valójában irreális megoldások felé fordította őket. Valóban igaz, hogy a sokféle variáció alapján gyakorlatilag minden lehetséges veszélyre fel lehetett készülni, Ken meglátása alapján azonban ez a felkészülés a legcsekélyebb mértékig sem hozta közelebb a csoportot a kapcsolatfelvétel mikéntjéhez. Mi a fenét lehetne kezdeni, például egy csapat szuperragadozóval? Már azon kívül, hogy ész nélkül szitává lövik őket? A napok múlásával Kennek egyre inkább az a nyugtalanító érzése, mi több, meggyőződése támadt, hogy bármennyit üléseznek és töprenkednek is, a kapcsolatfelvételbe mégis felkészületlenül fognak belemenni. Akár egy sötét szobába.

Nyugtalanságát fokozta, hogy az idegen űrhajó belépett a Cobalt naprendszerébe, s ezzel a találkozás ténye egyre inkább kézzelfogható és elkerülhetetlen bizonyossággá vált. A megfigyelések mind mennyiségi, mind minőségi szempontból megugrottak, s a beáramló adatok kifogyhatatlan munkát jelentettek a műszaki szakértőknek, ugyanakkor semmi olyan újdonságot nem hoztak, ami a Kent – és a bizottságot – foglalkoztató kérdésben előrelépést hozott volna. A viták – ennek megfelelően – egyre idegesebb hangulatban folytatódtak, és egyre gyakrabban jutottak el a személyeskedésig. A „halogatók” minden eltelt napot kisebb győzelemnek éltek meg, miközben kénytelenek voltak azzal szembesülni, hogy az eltelő idő és a beérkező adatok a legkisebb mértékig sem támasztják alá az álláspontjukat: az idő előre haladtával semmivel sem jutottak közelebb a megoldáshoz. Az „agresszívek” ugyanezt az időt újabb és újabb súlyos hazaárulásnak tekintették, annak ellenére, hogy semmi nem bizonyította, vagy valószínűsítette a fokozódó veszélyt.

Ken végül feladta a reményt, hogy még időben értelmes eredményre jutnak. A bizottsági ülésekre azért persze eljárt, inkább tisztelettudásból, meg félelemből, de már nem várt a közös munkától sokat. Talán ezért fordulhatott elő, hogy az egyik éjszaka, egy különös, őrült ötlettől vezérelve a javaslatait közvetlenül a konzulnak küldte el.