A társaság tagjai lassan felszedelőzködtek, és elindultak kifelé. Dani és Zou máris valami beszélgetésbe mélyedtek, Tamara azonban a szeme sarkából érdeklődve figyelte Kent és Barbarát. Aztán az ajtóban még megállt, hogy egy ellenséges pillantást küldjön Barbara felé, mielőtt távozik. Nolee ismét próbált megbántottan nézni Kenre, ő azonban nem foglalkozott vele, csak megvárta, míg végre ő is elmegy. Végül ketten maradtak.

– Minek ültetted ezt a libát a nyakamra? – kérdezte Barbara dühösen. – Nincs elég bajom e nélkül is?

Ken csodálkozva meresztgette a szemét.

– Nem ültettem senkit a nyakadba. Ha már a pszichológia a szakterülete, ő a legalkalmasabb, hogy segítsen a munkád ellenőrzésében. Ez tisztán szakmai döntés volt, fogalmam sincs, mi bajod vele.

– Komolyan egyszer a naiv hülyeséged fog a sírba vinni – nézett rá a lány szánakozva. – Ez a nő nem pszichológus, hanem spicli. Beépített ember, akin keresztül a csoportod manipulálható. Az egy dolog, hogy elég nehéz helyzetbe hoztad azzal, hogy kétes hírbe keverted, de ez is inkább a hülyeségedre, mint a zsenialitásodra utal. Na mindegy, a lényeg, hogy nekem megvan a kellő eszem a feladat elvégzéséhez, semmi szükség rá, hogy rám állítsd!

– Először is, nem hoztam kétes hírbe… – kezdett tiltakozni Ken, de Barbara csak felnevetett.

– Szerinted hányuknak van akár a legkisebb kétsége is afelől, hogy Nolee a titkos szeretőd? Minden az arcukra volt írva, ennyire még te sem lehetsz vak – mondta.

– Te is ezt gondolod? – kérdezte Ken kétségbeesve.

Barbara arcán egy pillanatra átfutott a sebezhetőség. Aztán összeszedte magát újra.

– Bénább vagy te annál – mondta egyszerűen, és igyekezett gúnyosan nézni hozzá. – De gondolom, nem erről akartál velem beszélni – tette hozzá sietve.

– Nem, tényleg nem – válaszolta Ken. Igazság szerint már maga sem tudta, valójában miről akar beszélni a lánnyal. Érezte, hogy kettejükről kéne, tudta, hogy rendeznie kéne a legutóbbi beszélgetésük óta köztük maradt feszültséget, de nem volt bátorsága belevágni. Megköszörülte a torkát és igyekezett visszatalálni a munkában használt hangjához.

– Aggaszt, ahogy a csoport munkájában részt veszel – közölte kerek-perec.

Barbara felvonta a szemöldökét.

– Nocsak – felelte. – É mi aggaszt benne?

– Úgy csinálsz, mintha te vezetnéd a csoportot – bukott ki Kenből az igazság. – Ugyanakkor a véleményedet elhallgatod.

– Valakinek vezetnie kell, ha már te nem teszed meg – vágott vissza a lány epésen. – És nem hallgatom el a véleményem, csak óvatos vagyok, nem akarok idő előtt befolyásolni senkit. Ez kell a jó eredményhez.

– Te másnak dolgozol – tört ki Ken haragosan.

– Legutóbb világosan elmondtam neked, mi a felállás, nem tudom, miért vagy oda – támadott vissza Barbara. Érezhetően benne is egyre nőtt az indulat. – És jó lenne, ha felfognád, nincs más, akinek dolgozhatnék. Azt hittem, abban a néhány napban, amikor magad alatt voltál, legalább erre rájöttél.

Ken csodálkozva pislogott, nem számított erre.

– Mellesleg, ha már a vezetésnél tartunk – vette át a kezdeményezést a lány –, azt még értem, hogy néhány napig szükséged volt a magányra, hogy átgondold a dolgokat. Azt viszont nem értem, hogy ezek után minek kellett eltérned a hivatalos menetrendtől. Történetesen ismerem a témák beosztását: a biztonságpolitikai kérdések részletezése, és utána a lakossági tájékoztatás, a lakosság felkészítése következett volna. A kapcsolatfelvétel témaköre jóval későbbre van ütemezve, hiszen erről egyelőre senki nem tud semmit.

Ken még jobban csodálkozott.