Úgy érezte, most fogta fel igazán az esemény valódi súlyát. Ez nem egy kaland. Ez egy teljesen új élet. Vagy halál.

5.

Beletelt néhány napba, míg Ken összeszedte magát. A többiek némiképp aggódva és értetlenül figyelték, ahogy komor arccal, szótlanul üldögél a megbeszéléseken, amiket elvben neki kellett volna vezetnie, hogy a kötelező idő lejártakor azonnal felálljon és a szobájába menjen. Ő azonban szinte tudomást sem vett róluk, annyira lefoglalták a gondolatai: teljesen felkészületlenül érte a félelem. Úgy érezte, valahogy ő hozta a veszélyt a kolóniára, holott világosan tudta, hogy ő csak regisztrálta a behatolót, de nem hívta. Attól a gondolattól sem tudott szabadulni, hogy sem a vele együtt dolgozók, sem a döntéshozók nem érzik át a veszély valódi súlyát, ezért nem is fogják megfelelően kezelni. Éjszakánkét rosszul aludt, rémálmaiban hatalmas, vörös, rákszerű idegenek perzselték fel a Cobalt földjeit, csak azért, mert ők jóval melegebb bolygóról származtak.

Egy idő után persze megszokta a gondolatot: a személyes padja előtt, elemzésekkel töltött órák megtették a hatásukat. Bár a félelem nem múlt el, sőt, mintha beleette volna magát a zsigereibe, állandósult, az irracionális gondolatokat, érzéseket sikerült kiküszöbölnie. Ebben persze szerepet játszott az is, hogy kapott egy vastag felkészülési anyagot a Bizottság következő ülésére, és ebbe kénytelen-kelletlen elkezdte beleásni magát. Meglepve tapasztalta, hogy ez a téma sokkal inkább érdekli, mint a biztonságpolitikai intézkedések, a következő ülés ugyanis a kapcsolatfelvétel mikéntjéről szólt. Az átnézendő anyag egyben azt is megvilágította számára, hogy az idegenek profiljának feltérképezésével, a lehetséges alternatívák kidolgozásával rengetegen foglalkoznak, sok olyan ötletet, lehetőséget is felvetve, amire magától álmában sem gondolt volna. Megnyugtató volt tehát látni, hogy a felelősök igenis súlyán kezelik az eseményt, s ha nem is beszélnek róla állandóan, azért nagyon is tisztában vannak a veszélyek nagyságával.

Ezekben a napokban Nolee volt leginkább mellette. A lány szinte észrevétlenül, de mindent elintézett körülötte. Gondoskodott a helyéről, az iratairól, még a kedvenc frissítőjéről is, hogy a keze ügyében legyen. Láthatóan nem zavarta Ken gondterhelt hallgatása, maga is csöndes távolságtartással segédkezett. A társaság többi tagja először idegenkedéssel figyelte Nolee ténykedését – néhány rosszmájú megjegyzés is elhangzott –, de miután senki nem adott nekik érdemi tájékoztatást róla, előbb-utóbb megszokták, és elkönyvelték, mint „Ken asszisztensét”.

A csapatnak még egy hallgatag tagja lett, ez pedig Barbara volt. Amióta a bázisra érkeztek, eltűnt belőle a korábban megszokott energia, nem próbálta irányítani a dolgokat, sőt, ha csak tehette, elkerülte a többiekkel való érintkezést. Ezt az igyekezetét csak fokozta Nolee érkezése – már amennyiben az elkerülést lehet fokozni.

Így hát az első napok közös munkája meglehetősen kényelmetlen hangulatban, leginkább csöndben telt el. Ken sorra lejátszotta nekik az aktuális jelentéseket, de sem azok magyarázatára, sem az ő véleményük megismerésére nem vette a fáradságot. Ha netán mégis vitát kezdeményezett valaki, azt hümmögve, bólogatva vette tudomásul, de érdemben nem reagált, így a felvetések gyorsan elhaltak, és hamarosan nem is nagyon érezte senki, hogy forszírozni kéne őket.

A változás talán a negyedik-ötödik napon állt be, amikor Ken az anyagok böngészése közben egy olyan problémára bukkant, amit az elemzések alapján sem tudott megérteni. Hosszú idő után szinte várta a délutáni megbeszélést, mert feltett szándéka volt, hogy a többiek elé viszi a kérdést.

Amikor belépett a terembe, meglepve látta az arcokra kiülő feszültséget. Leült a helyére és az adatkártyák között kezdett kutakodni, miközben fél szemmel a csapatot nézte. Váratlanul érte a feszültség, és nem tudta mire vélni.