Ezek után megadta a szót Baevere tábornoknak, hogy számoljon be a védelmi előkészületekről. Ken ekkor vette csak észre, hogy az eszközöknél, segítőként nem Barbara, hanem egy ismeretlen fiatalember áll.

– Tisztelt bizottság – kezdett a mondókájába a tábornok. – Ahogy az eredeti célkitűzésben is szerepelt, a Kapcsolatfelvétel Kiemelt Projekt Biztonságpolitikai Modulját három egységből állítottuk össze. Az első egységben azon dolgoztunk, hogy szükség esetén az idegen űrhajót, illetve az idegeneket képesek legyünk megsemmisíteni. Ennek keretében egyfelől folyamatos megfigyelésnek és elemzésnek vetettük és vetjük alá most is a behatolókat, hogy minél pontosabb információink legyenek arról, mivel is állunk szemben. A jelenlegi tudásunk szerint azonban a feladat éppen olyan, mintha egy emberi űrhajó bemérése és elpusztítása lenne a feladatunk: sem más anyagokat, sem más technológiákat nem találtunk, sőt, a hajó, illetve az idegenek viselkedésében sem tapasztaltunk eltérést a saját hajóinkhoz képest. A megfigyeléssel párhuzamosan megkezdődött egy elhárítórendszer kiépítése, aminek első eleme, a Nagy Hatótávolságú Csapásmérő Rendszer már működésbe is állt. Ennek alkalmazásával akár már ma is megsemmisíthetnék az idegeneket. 98%-os biztonsággal. A rendszer kialakításakor fontos szempont volt a maximális precizitás és a gyors ellenőrzés biztosítása – nem akarunk lehetőséget hagyni egy esetleges válaszcsapásra, mint ahogy túlélőket, sebesülteket, későbbi lehetséges bizonytalansági faktorokat sem akarunk hagyni.

Ken először felháborodott ellenérzéssel hallgatta a tábornokot, ahogy azonban lopva körbepillantott, látta, hogy mindenki egyetértően figyel, senki nem akad fenn azon, hogy egy idegen civilizáció képviselőinek esetleges elpusztításáról beszélnek. Lenyelte hát a felháborodását, és igyekezett maga is a tényekre koncentrálva figyelni.

A tábornok közben folytatta.

– A második elem a Periplanetáris Elhárítórendszer kialakítása volt. Ennek keretében gyakorlatilag a bolygó körüli biztonsági műholdrendszerek egységes rendszerbe integrálása történt meg. Igazából ennek kapcsán nem elsősorban a csapásmérésre koncentráltunk, sokkal inkább arra, hogy az Elhárítórendszer alatt található területeket maximálisan védeni tudjuk egy esetleges nemkívánatos behatolástól. Ennek eredményeképpen, szükség esetén az Elhárítórendszer maga is képes mind az anyaűrhajó, mind a róla induló leszálló egységek bemérésére és elpusztítására. Természetesen nagy hangsúlyt helyeztünk arra, hogy a műholdrendszer elsősorban a kontinensek, illetve azokon belül is a lakott területek fölött nyújtson nagyobb védelmet. Emellett azonban sokat dolgoztunk azon is, hogy a kevésbé védett, óceán feletti területekről se lehessen az Elhárítórendszer alá kerülni. Komoly fejtörést okozott, hogy igazából védelemre, irányításra igyekeztünk készülni és nem háborúra. A célunk tehát sokkal inkább az, hogy eleve elhárítsuk egy rossz helyen megkezdett földre szállás ötletét, és nem az, hogy a megkezdett akciót meghiúsítsuk. Ennek érdekében a leginkább érzékeny területek felett speciális, jól detektálható űrtörmelékkel tesszük folyamatosan átjárhatatlanná, vagy legalábbis kockázatossá. Az akciónak köszönhetően valószínűleg a lakott területeken megnő a hullócsillag észlelések száma, a kiszórt anyag azonban a lakosság számára nem jelent plusz veszélyt. Felvetődött annak gondolata is, hogy a műholdrendszer figyelmeztető jelzéseket sugározzon, ezt azonban egyelőre elvetettük.

– Ez egy későbbi megbeszélés témája lesz – szólt közbe a konzul.

– Igen, uram – nézet rá a tábornok, aztán folytatta. – Az Elhárítórendszert, miután az elsősorban védekezésre szolgál, kibővítettük egy Csapásmérőrendszerrel, amelynek egyes részei a műholdrendszerben vannak elbújtatva, és csak az aktiválásra várnak. A CSR részeként felállt egy humán irányítású csapásmérő egység is, ez ugye magyarul űrsiklókat jelent, amiknek az is nagy előnyük, hogy nem csak az idegenek elpusztítására alkalmasak, de ha úgy hozza a sors, egyéb akciókat is végre tudnak hajtani, beleértve az idegen anyaűrhajó megszállását, a célzott behatolást, vagy a célzott rongálást is. Ezzel a lehetőségeink köre jelentősen bővül.