7.

Ken maga sem tudta, mivel töltötte el a délutánját. Járta a várost, bár nem figyelte, merre jár, csak azt érzékelte, hogy a forgatag segít elterelni a gondolatait, segít elviselni az indulatot, amit érzett magában. Rossz pillanataiban azonban világosan látta, Barbara elárulta őt, s ezzel nemcsak a szakmai jövőjét veszélyeztette, de nyilvánvalóvá tette azt is, hogy a kettejükről dédelgetett, igaz, egyre haloványabb álmai is légből kapottak, soha nem valósulhatnak meg. Nem tudta, mit nehezebb elfogadnia: a szégyent, amit a nyilvános kritika miatt érzett, a félelmet a jövőtől, vagy a fájdalmat, amit a lány végleges elvesztése okozott.

Végül csak összeszedte magát, és bement egy gyorsétterembe, mert tudta, vacsoráznia kell, s előbb-utóbb gondolkodnia is. Nem volt étvágya, mégis evett, s közben döntésre is jutott.

Visszament a Szektor Monitorozási Központba. Mint projektvezetőnek, joga volt bemenni az őrhelyre is, hát bement, és elküldte az ügyeletest. Írt egy igazolást, hogy átveszi tőle a feladatot, amin az illető őszintén csodálkozott, mert senki nem emlékezett még olyan alkalomra, amikor valaki önként kérte volna, hogy őrködhessen.

Ken nem foglalkozott ezzel. Megvárta, míg a leváltott tiszt eltűnik még a környékről is, aztán a megfigyelő székbe rogyott. Kifelé bámult a fekete égboltra, és visszapörgette a megbeszélés eseményeit. Pontosan tudta, hogy igaza volt: Magnus számításai lehetnek akármilyen pontosak és körültekintőek, a kiindulási pontok mindenképpen túlságosan antropomorfok voltak. Ezekkel biztosan nem lehet minden eshetőségre felkészülni.

Igazából azonban nem ez foglalkoztatta, sokkal inkább az, Barbara miért szólt bele a vitába, illetve, ha már beleszólt, miért így, az ő személyét támadva, miért nem szakmai oldalról. Sehogy sem fért a fejébe a lány viselkedése. Összejöttek volna Magnussal? Ken ezt a variációt tudta csak elképzelni, mint igazán reális forgatókönyvet. De ez sem magyarázat Barbara váratlan agresszivitására. Ismerte elég jól a lányt, tudta, hogy határozott és kemény, ha a céljairól van szó – most azonban nem látta a célt, ami indokolta volna a keménységet. Már csak azért sem, mert Barbara is tisztában lehetett vele, Ken mindent megtenne, hogy a kedvében járjon. Semmi szükség nem volt az erőszakra. Vagy mégsem? Barbara talán tud valami olyan dolgot, amit még neki sem tenne meg? Esetleg változások készülődnek a háttérben?

Nem talált válaszokat a kérdéseire, s noha érezte, hogy fontos lenne megoldást találnia, pontosan látta, hogy nincsenek meg a szükséges információi a válaszhoz. Hogy a frusztrációját oldja, felállt, és sorra végignézte a műszereket, s a beérkező adatokat végigfuttatta a szokásos elemzéseken. Ennek ugyan nem sok értelme volt, hiszen reggel úgyis kézhez kapja majd a legfrissebb adatsorokat elemzésekkel együtt, de megvolt az az érzése, hogy hasznos dolgot csinál. A műszerek közül rituálisan utolsónak hagyta az Oort-felhőből érkező adatsorokat. Ezektől sokat várt, hiszen olyan egységekről volt szó, amelyek úgyszólván karnyújtásnyira helyezkedtek el az idegenek pályájától, mindeddig azonban semmiféle eredmény nem érkezett róluk.

A kijelzők most is üresen, negatívan fénylettek: nem tároltak új üzenetet.

Ken enyhe csalódottságot érzett, mint minden reggel az adatok átfutásánál, amikor jelentésben a megfelelő sorokat üresen találta. Tudta, hogy nem tehet semmit, mégis belépett a rendszerbe, hogy legalább átnézze a beállításokat.

A beállítási mutatók mellett megakadt a szeme egy furcsaságon: a „Mentett üzenetek” fiók nem volt üres. Kíváncsian megnyitotta, s meglepve tapasztalta, hogy hét üzenet csomagot is tartalmaz – a szondák már egy hete küldték az adatokat.

Kennek kellett néhány másodperc, hogy eldöntse, utat enged-e a dühének, de aztán győzött a kíváncsisága: letöltötte a legrégebbi üzenet csomagot a saját konzoljára.

Ahogy visszaült a helyére, érezte, ahogy elönti az izgalom. A keze is reszketett, mikor megnyitotta az első üzenetet.