tevékenységhez kevés. Különösen mondjuk egy gyarmatosításhoz, pláne, ha nem lakatlan bolygóra számítanak.

Magnus most egy másik adatsorra bökött.

– Nézzük most a legaggasztóbb változatot, amelyik szerint a 385.000 törpe érkezik hozzánk! Ennél a szélsőértéknél a szaporodók arányát 100%-nak vettem, a generációs ciklust 1 évnek, a születési arányt 10%-nak, a halálozást pedig ismét 0,25%-nak. Ebben a felállásban az első évben körülbelül 40.000 új idegen születik, akik ráadásul a következő évben már szülőképesek is lesznek, tehát folyamatosan növelik a szülőképes korosztály létszámát. Tíz év alatt így az idegenek létszáma 970.000-re, vagyis majdnem egymillió egyedre nő, ami mindenképpen figyelemreméltó. Bár ebben az esetben sem túl valószínű, de itt már felvethető a gyarmatosítás szándékának gondolata, még akkor is, ha az ismert feltételek például egy katonai akciót nem igazán tesznek reálissá.

Várakozóan nézett körbe. Barbara lázasan jegyzetelt az olvasópadján, Mei szemét lesütve mosolygott, Zou az állát simogatva bólogatott, Dani pedig a konzolján számolt valamit. Ken is végignézett rajtuk, aztán megszólalt, csak hogy megtörje a csendet.

– Azért ebben elég sok a bizonytalan tényező.

Barbara felnézett az olvasópadjából.

– Minden szám reális és indokolható – szúrta oda.

Ken felhúzta a szemöldökét.

– Nem mondtam, hogy irreális. Csak azt, hogy bizonytalan. Egy csomó más alternatíva is reális lehet, amikkel a modell nem számol.

– Például? – szólt közbe Magnus. – Mondj egy példát, mire gondolsz!

Ken ránézett, de nem tudta eldönteni, hogy a fokozódó feszültség miatt szólt közbe, vagy tényleg kíváncsi a véleményére. Talán mindegy is, gondolta, és inkább a problémára koncentrált.

– Hát ilyen például a méretbecslés – felelte. – Azt értem, hogy a földi alapú élővilágban az értelmi működés bizonyos mérethatárokhoz kötött, bár a fél méteres minimumot azért vitatnám. De nem látom okát, hogy ez egy más típusú élővilágban is ilyen éles határt jelentsen, ráadásul pont ugyanennél a méretnél. Ha viszont feltételezhetnél mondjuk 25 centis lényeket…

– Jaj, ne csinálj már úgy, mintha bármi közöd lenne az exobiológiához! – szólt közbe türelmetlenül Barbara. – Hüvelyk Matyik mindjárt, vagy a Jagello motik-manói, nem? Próbáljunk már megmaradni a realitások talaján!

Ken érezte, hogy elönti az indulat.

– Lehet, hogy nem értek az exobiológiához, – vágott vissza –, de ettől még lehet józan eszem. Nem indokolt kizárni a fél méternél kisebb lények lehetőségét, mint ahogy a három méternél nagyobbakét sem. És nem indokolt feltételezni, hogy 2.000 fővel már nem lehetnek háborús szándékaik, és nem indokolt azt állítani, hogy a 10%-os születési arány nem meghaladható. Egyáltalán nem, mert gyakorlatilag semmit nem tudunk arról, amin ezek a számok alapulnak. Magunkból indulunk ki, ez pedig félrevezető lehet.

– Azt állítod tehát – szólt közbe ismét Magnus, immár nyilvánvalóan szakmai indíttatásból –, hogy vannak reális alternatívák az általam meghatározott határokon kívül is?

– Miért ne? – fordult hozzá Ken. – Miért ne lehetne egy olyan civilizáció, amelyet nagy termetű, sok száz évig élő, komplex lények alkotnak? Ebben az esetben magyarázatot nyer a semmiből érkező űrhajó. Ha a saját bolygójukat is néhány tíz-, vagy százezren lakják, akkor egy néhány száz, vagy ezer fős utazó kontingens kifejezetten nagynak számít. Az is lehet, hogy olyan technikát hoznak magukkal, amelynek alkalmazásával egy-egy emberük közülünk egész katonai egységekkel ér fel. Honnan tudhatod, hogy ez nem lehet?

Magnus türelmesen bólintott.