6.

A munka végül meglepően könnyen ment. Barbarának tényleg használható javaslatai voltak arra, kiket kérjenek fel a team munkájába, így végül egy nagyon lelkes és megfelelően felkészült, 15 fős csapatot sikerült összeállítani. Kaptak külön irodákat és elemző berendezéseket, bár a mérések és az alapvető kutatások továbbra is az erre létrehozott laborokban folytak, a csapat dolga elsősorban a kiértékelés és az elemzés volt.

Barbarának igaza lett abban is, hogy a teendőket a „nagyok” lényegében már korábban meghatározták. Az is igaz, hogy sok választási lehetőség nem volt, különösen akkor, ha a Cobalt nem akarta felhívni magára az idegenek figyelmét. A megfigyelési program gerincét tehát a már korábban alkalmazott eljárások alkották, igaz, szélesebb spektrummal és jóval több megfigyelő ponttal.

E téren Ken is szerzett jó pontokat magának: igen pozitív visszajelzéseket kapott az ötlete, hogy a megfigyelésbe vonják be a belső Oort-felhőben keringő eszközöket is. (Arra már nemigen emlékezett senki, hogy az Oort-felhő honnan is kapta a nevét, mindenesetre tény volt, hogy minden csillagrendszert körülvett egy gömbhéj alakú térség, amelyet bolygótörmelék – vagy ahogy korábban mondták, üstökösmagok tömege – alkotott.) A külső felhő általában egy fényév távolságra helyezkedett a központi csillagtól, a belső azonban félnél is közelebb volt. Vagyis, ha e közeli burok kutatóműszereit azonnal aktiválják, azok még épp megfelelő pozícióba kerülhetnek, hogy a mellettük elsuhanó hajót megfigyeljék.

Persze, problémát okozott az idegenek igen nagy sebessége, valamint az is, hogy csak passzív módszereket lehetett alkalmazni, de a közelség sokkal részletesebb adatfelvételt tett lehetővé, mint a Cobaltról történő mérések. Szintén számolni kellett azzal is, hogy a műszerekről sugárzott jelek nem sokkal gyorsabban érnek a Cobaltra, mint maga a megfigyelt tárgy – vagyis a részletes elemzésre nem marad túl sok idő.

Mindezek ellenére még a konzul is kifejezte elismerését Kennek az ötletért, és személyesen intézkedett a műszerek projektbe integrálásáról. Ken is a várakozásait messze meghaladóan jónak ítélte meg a beszámolóját, és biztos volt benne, hogy a projekt sikere igen jót fog tenni az előmenetelének.

Maga a munka sem volt túl bonyolult. A kialakult rutin szerint tekintették át az összes jelentést, az adatok elemzése után pedig közös értekezleten vitatták meg a legújabb feltevéseket. Ezek az értekezletek azonban inkább csoportbulikra emlékeztettek, ahol együtt ettek és ittak, miközben mindenki kötetlenül fejthette ki a véleményét. Ken kifejezetten élvezte ezeket. Soha nem felejtett el rendesen felkészülni: a napi rutinadatokat folyamatosan vetette össze a legkülönbözőbb eljárások segítségével a korábbi adatokkal, hogy mindannyian nyomon követhessék, hogyan finomodnak és pontosodnak. Ez különösen két adathalmaz kapcsán volt érdekes. Egyfelől a pályaadatokból azt találgatták, honnan jöhetnek az idegenek, másfelől a fizikai mutatókból, hogy milyenek lehetnek.

Ken örömét egyetlen dolog árnyékolta be. A csoportba – Barbara javaslatára, persze – bevették Magnus Elfberget, egy fiatal exobiológust. A srác valóban nagyon felkészült volt, ráadásul elképesztően okos és gyors. Sajnos mindezek mellett még magas és szőke is, és ami a legrosszabb, határozott érdeklődést mutatott Barbara iránt. A lány élvezte Magnus társaságát, mert nagyon is érdeklődött az exobiológia területe iránt, és láthatóan jól esett neki a fiú igyekezete is. Ken viszont nem tudta, mit kezdjen a helyzettel, ezért kerülni kezdte őket, sőt, később már Barbarát is, akkor is, amikor a lány egyedül volt. Még jobban megijesztette, hogy Barbara ezt láthatóan zokon vette.

Ken nem akart személyes dolgokat keverni a munkába, és igyekezett mindenkivel méltányosan bánni. Hamarosan mégis azon vette észre magát, hogy az ideje nagyobb részében nem az elemzésekkel foglalkozik – elintézték azok magukat, úgysem történt semmi drámai –, hanem a kialakult helyzeten rágódik.