1.

Ken Stiller hadnagy lerogyott a székébe, hátradőlt, és lábát az asztalra helyezte. Megrázta az üdítős poharát, hogy újraindítsa benne a hűtést, aztán letette a műszerfal kijelzői között meghúzódó résbe.

Nyögött egyet, maga sem tudva, hogy kellemeset vagy elégedetlent, és igyekezett minél kényelmesebben elhelyezkedni a szolgálati székben. Azt azonban nem a kényelemre találták ki.

Az őrködést – vagy ahogy hivatalosan nevezték, a szektormonitorozást – mindenki utálta. Amikor a helyőrség létrejött, kiemelt feladatként kapta a rendszeren kívüli területek folyamatos vizsgálatát – és ellenőrzését –, hiszen az Egyesült Rendszerek Szövetségének Biztonsági Alapelvei ezt megkövetelték. A Szektor Monitorozási Központot is úgy alakították ki, hogy komoly személyzettel, nagy kapacitással és gyors reakcióképességgel tudjon üzemelni. Évtizedekig kezelték kiemelt biztonsági pontként, és sokáig irigyelt beosztást jelentett itt szolgálni.

Miután azonban soha nem történt semmi, még csak valami vacak, de legalább látványos égi esemény sem, mint egy új üstökös, vagy egy ismeretlen csillagközi felhő felfedezése, végül a gazdasági ésszerűség győzött a biztonsági előírások felett. A személyzet létszámát fokozatosan csökkentették, a feladatköreiket átalakították. Egyre nagyobb figyelmet kapott a belső, illetve a rendszerközi közlekedés ellenőrzése, valamint a kolónia biztonságának megőrzése, és egyre kisebbet a külső védelem. A népesség növekedése, az új telepek kiépítése, és ezzel párhuzamosan a kereskedelmi forgalom ugrásszerű fejlődése épp elég feladatot és fejfájást okozott így is az itt szolgálatot teljesítőknek.

Persze azért az őrködést sem adták fel, mert bár talán már évszázadok óta nem történt semmi, amiért érdemes lett volna figyelni az eget, azért mindenki tudta, hogy a semmiből is előkerülhet váratlanul egy jobbfajta aszteroida, vagy valami ismeretlen gázfelhő, ami tragédiát okoz a kolóniák életében. A Deimos katasztrófája, bár több mint ötszáz éve történt már, ma is élénken él az emberi faj kollektív emlékezetében.

Az őrködés tehát maradt, de már több mint egy évszázada minden este csak egyetlen ember látta el a feladatot. A soros tisztnek – mert ha vészhelyzet alakulna ki, a feladat súlya döntésképes embert kíván, ezért közkatona nem őrködhetett – egyedül kellett végigvirrasztania az éjszakát, ami egyet jelentett a hosszú kényelmetlenséggel, és a végtelen dögunalommal.  Senki nem tudja, hány olyan éjszaka telt el, amelyen semmiféle őrség nem volt, mert az ügyeletes tiszt is aludt, de Ken most arra gondolt, biztos igen kevés, mert ilyen kényelmetlen testhelyzetben két nap folyamatos kiképzés után is képtelenség lenne elaludni.

Rutinból végigszaladt a tekintete a műszerek kijelzőin, amelyek ugyanolyan közönyösen mutatták a semmit, mint eddig is sok száz alkalommal, amikor kénytelen volt ügyelettel tölteni az idejét.

Kibámult az ablakon, fel a fekete égre, és a Központ némiképp abszurd létezésére gondolt.

A Biztonsági Alapelveket jó néhány száz évvel ezelőtt dolgozták ki, még a Második Hullám első sikereinek idején. Akkor úgy is tűnt, hogy az Alapelvek döntő szerepet játszhatnak a Szövetség fennmaradásában. Aztán az elkövetkező idők azt igazolták, hogy semmi szükség nem volt rájuk. Egyetlen olyan eset sem fordult elő, amikor a kiépített védelmi rendszer azt a funkciót látta volna el, amire létrehozták – magyarul védett volna.

Persze, lehet, hogy egészen más lenne a helyzet, ha sikerült volna megtalálni a kulcsot a Harmadik Hullámhoz. Ám ez az áttörés már évtizedek óta váratott magára, és egyre több ember gondolta úgy, hogy a megoldást soha nem is fogják megtalálni.

Ken nem volt ilyen kishitű. Tanult történelmet, és tudta, hogy az emberiség eredetileg egyetlen bolygón, a Földön élt. Azt is tudta, hogy valamikor a kétezres évek első felében a