ELŐHANG
A világűr határtalan.
Él benne egy faj, amelyik szívós munkával, lépésről lépésre tágítja a határait, és veszi birtokba az elérhetőt.
Egy faj, amelyik büszke az eredményeire.
Egy faj, amelyik azt gondolja, felkészült mindenre, amivel szembe kerülhet.
Mi vagyunk ez a faj, az emberiség.
Az űrből azonban már közelít a Végzet.
Én ott voltam, amikor megérkezett.
Én voltam, aki megállítottam.
Én voltam, aki lemészároltam.
Én voltam, aki lehetővé tette, hogy az emberiség tovább álmodja, mindenre felkészült.
És én vagyok az, aki tudom, hogy téved.
A Végzet közeledik.
Feltartóztathatatlanul.
(Kenneth Stiller, a Kolónia Hőse)
- * * * * *
– Te mit tennél, ha értelmes idegen lényekkel találkoznál? – kérdezte Barbara és incselkedve pillantott fel rá.
– Hogy mit tennék? – kérdezett vissza Ken. – Kezet nyújtanék nekik, és meghívnám őket egy hideg italra. Azt hiszem, én is erre vágynék leginkább, ha a világűr sivárságából végre lakható környezetbe érnék.
Barbara elnevette magát.
Elbűvölő volt a nevetése, és Ken önkéntelenül is arra gondolt, mit tenne, ha végre találkozhatna a lánnyal.
Nem így, munka közben, hanem úgy igazán…